Antal Imre

Irigylem azokat, akiknek megadatott, hogy megtalálták az utat az Istenhez. Én próbáltam keresni sokszor, és nagyon kétségbeesetten, mégsem kaptam semmi jelet, vagy biztatást...

Ha rajtam múlna, minden tévékészülékre humorkapcsolót is szereltetnék. Ha azt bekattintanánk, reálisabban láthatnánk a képernyő közvetítette komor világot s a baljós ügyekben fontoskodó embereket. De látnánk azért mindazt, ami van. Épp csak arányosabban, derûsebben: mindent a maga helyén.

A humor - mint ismeretes - az élet sava-borsa. Olyan nedv, amely nélkül kiszáradnánk.

Homo ludens vagyok. Játszó ember, aki játék és humor nélkül képtelen volna élni.

Karácsony előtt bizony kukucskáló angyalkák szállnak le a Földre, bekukucskálnak minden ház ablakán. Azt lesik, hol laknak a jó kisgyerekek, akik megérdemlik a karácsonyi ajándékokat.

Õszintén bámultam azokat az osztálytársaimat, akik fürge evetkeként araszoltak a tornaterem mennyezete felé. (...) Nem lelkesített igazán, hogy ha egyszer fölkínlódnám magam, a jutalom mindössze az, hogy le lehet mászni!

Az ajándék értékét soha nem annak forintértéke szabja meg.