Antoine de Saint-Exupéry

A kamasszá érett gyermek, aki nem tud többé mit kezdeni anyjával, nem lel addig nyugalomra, míg rá nem talál az asszonyra. Egyedül csak az asszony tudja majd újra emberré összerakni.

Az erény mindenekelőtt következmény. Embereim megromlása mindenekelőtt az embereket megvalósító ország romlása.

Amikor az emberek gyûlölködnek, ne hallgasd végig gyûlölködésük okainak hülye felsorolását. (...) Úgy építették gyûlöletüket, mint valami templomot, ugyanazokból a kövekből, amelyekből a szeretetet is felépíthették volna.

Ha azt akarod, hogy testvérek legyenek, kényszerítsd őket arra, hogy tornyot építsenek. De ha azt akarod, hogy gyûlöljék egymást, akkor vess elébük ennivalót.

Aki mást megaláz, (...) az maga is alávaló.

Ha hagyod elszaporodni a csótányokat, (...) akkor megszületnek a csótányok jogai. Amelyek természetesen kétségbevonhatatlanok. Aztán énekeseik támadnak, és magasztalják őket előtted. Arról énekelnek, milyen megrendítő a pusztulástól fenyegetett csótányság sorsa.

Ne remélj semmit attól, aki a saját életéért, nem pedig az öröklétért dolgozik.

Az életnek csak akkor van értelme, ha lassacskán elcseréli valamire az ember. A kertész halála mit sem árt a fának. De ha a fát fenyegeted, akkor kétszeresen hal meg a kertész.

Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.

Akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

Eljön az a pillanat, amelytől a neve egymaga elég imádságnak, mert már semmit sem tudsz hozzátenni.

Csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek. (...) Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak...

- Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember. - Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.

A világon semmi nem olyan védtelen, mint a remény.

Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. (...) Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.

Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.

Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.

Az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket.

Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz (...). Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet.