Arkagyij Babcsenko

Nagy dolog földinek lenni. Csak otthontól távol érteni meg, mennyire fontos számunkra az az ember, aki gyermekkorában ugyanazokat az utcákat járta, és ugyanazt a levegőt szívta, mint mi. Megeshet, soha azelőtt nem találkoztál vele, és aligha fogsz majd később megint, de most testvérek vagytok.

A katona alighanem a legegyszerûbb lény a világmindenségben. Amikor félni kell, félünk, amikor bánatosak vagyunk, bánkódunk, amikor nevetnünk kell, nevetünk. Nem, nem feledkezünk el semmiről, a háború minden napja súlyos teherként telepszik a lelkünkre, és valamikor majd négyszemközt kell maradnunk az emlékeinkkel, de ma még semmi gondunk ezzel. Élünk, mi kell még?

Van a háborúban olyan fajtája az embernek, aki, akár a medve, ha egyszer emberhúst kóstol, mindhalálig ölni fog. Ránézésre normális, de amikor arra kerül a sor, mindent elfelejt, csak még egyszer belevethesse magát az öldöklésbe. Nem eszik, nem iszik, senkire se vár, semmit se lát. Csak a háborút. Katonának kiválóak, de parancsnoknak szarok.