Szerző

Arsene Houssaye

Húsztól negyvenig a szerelemről ír az ember, anélkül, hogy tudná, mi a szerelem. S mikor már tudatosan ír, akkor látja be, mennyivel szebb volt a tudatlansága, mint az a mûvészet, amelyet fájdalmak és csalódások árán szerzett meg.
Mikor szerelemért játszunk nővel, sohasem szabad megmutatni kártyáinkat.
A nők annyira hadilábon állnak az igazsággal, hogy hazugságaikban mindig van egy kis igazmondás és igazmondásukban mindig egy kis hazugság.
A szerelem egy megelőző életnek emléke és egy bekövetkezőnek előérzete.
A mai szerelem egyik kezében órát tart, a másikban fényes tárcát.
Az erény olyan, mint a szépség: nem tudni, hol kezdődik és azt sem, hol végződik.
A házasságban az ellentétek szülik a harmóniát. Mert nem lehet egyetlen hangjeggyel dallamot és egyetlen színnel festményt készíteni.
A szerelem olyan, mint a költészet, amely a régi tárgyhoz mindig új versformát talál ki.
Ha van a háborúnak minisztere, miért nincs a szerelemnek is? Hisz az is szüntelen háború.
A szerelemben az emlékezésnek megvan az a jó tulajdonsága, hogy csak a kedves arcok mosolyát nem feledi el.
A szerelem gyümölcs, amelyet le kell szedni, a nélkül, hogy az ágat letörnők.
A szerelem olyan fonal, amelynek a két végét a nő a kezében tartja. Mi gombolyítjuk fel.
Isten minden öröm mellé bánatot is adott. A paradicsom egyik kapuja közvetlenül a pokolba nyílik.
Ha azt akarjuk tudni, mennyire tud bennünket valamely nő gyûlölni: emékeznünk kell arra, mennyire szerettük őt.
A szerelem olyan, mint az erős likőr. Az ember tudja, hogy halálthozó, mégis újra visszatér hozzá.
A szerelemben és poézisban a botorok mindig előbbre jutnak, mint a bölcsek.
A szerelem nem öregszik, gyerekkorában hal meg.
A barátság a járadékból él, a szerelem a tőkét emészti.
Az ember a nőről mindaddig mondhat majd újat, amig csak egy is lesz a földön.
A világ teremtése óta csak a ruhák változtak: a nő soha.