Babiczky Tibor

Nem ragaszkodni, hanem szeretni vágyom. Nem aggódni, hanem félni akarok. Nyom nélkül élni, mint

Az önismeret azt jelenti, hogy a benned lakozó fénnyel és sötétséggel eleinte alapszinten, később pedig már készségszinten is tudsz bánni. A fény nem önmagában jó, a sötétség pedig nem önmagában rossz benned. A kérdés, hogy mit kezdesz velük, hogyan használod, meddig engeded őket hatni a saját életedben. Mivé formálod át.

Ahhoz a pusztításhoz képest, amit az ember a saját környezetében folyamatosan véghezvisz, a konkrét gyilkosság elenyésző súllyal esik a latba. Mind számszakilag, mind jelentőségét tekintve is. Figyelmetlenség, harag, önzés; egy mozdulat, egy legyintés; egy értetlen tekintet. Közömbösség. Folyamatos háború, békeidőben. Mindennek nagyon kicsi százaléka az, ami a kézzel fogható gonosz.

A bennem levő gonosz és jó is én vagyok. Megszületek, és semmi vagyok. Személyiségben, gondolkodásban is, semmi más dolgom nincs a világban, mint hogy a bennem alapvetően meglévő gonoszból és jóból saját magamat megformáljam. Hogy legyek valaki. Ha ezt nem teszem meg, attól még végig lehet élni egy életet, bábállapotban. Adott esetben észre sem véve, hogy megszülettünk.

A szeretet az, ami a látványon túl van. Megszületünk az ösztöneinkkel; ez az alapállapot. Kísérletet teszünk meghaladására; szemlélünk, látunk. És amikor a látásban - a másik emberben, egy különösen tiszta október végi égben estefelé -, azaz a részletekben megpillantjuk magunkat, ott van (talán) a szeretet.

Világítson az álmod is maradjon álom életünk s ne tudjuk hogy minden hamis amíg fel nem ébredünk.

Az emberek nagyon nehezen szembesülnek az igazsággal, viszont nagyon könnyen azonosulnak a képmutatással.

Tíz emberből kilenc nem bírja elviselni a saját arcát egy valódi tükörben, úgyhogy kitalálták a popzenét.

A költészet a Jung által emlegetett tudattalan felé halad. Nem tervez, hanem egyszerûen felnyit egy csapóajtót, és megnézi, hogy mi van mögötte. (...) Költészetben nincs új tematika, nincs új megszólalás, nincs benne semmi új. A költészet több ezer éve ugyanazokat a dolgokat járja körül, hogy mi van Istennel, van-e Isten, mi van a szerelemmel, meg kell halni, mi dolgunk van ez alatt a pár évtized alatt itt a világon... semmi újat nem lehet és nem is kell kitalálni benne, emiatt nem egy tervezett dolog. Valami elindítja, és az ember megy valami nagyobb erővel. Amikor prózát írtam, nem tapasztaltam, hogy egy nagyobb erő húzna. Amikor verset írok, akkor tapasztalok egy olyan erőt, ami bennem is ott van, sőt belőlem indul el, de rajtam kívüli, és nálam sokkal-sokkal nagyobb.

Egy írónak kutya kötelessége nem az egóját, hanem a mûvét nézni. Abból kell kihozni a legtöbbet.

Ha az ember alázattal végzi a saját munkáját, akkor azzal is tisztában van, hogy nem hibátlan az, amit alkotott.

A szeretet kiaknázható - akár ki is használható -, a gyûlölet viszont azonnali (zsigeri) reakciót - egyfajta védekezést - generál. És mivel a gyûlölet a megosztás irányába mozdul el, azonnal két oldalt feltételez. A szeretetnek nincsenek oldalai. Egy oldala van, vagy éppen megszámlálhatatlanul sok.

A gyûlölet megoszt: támad és védekezésre késztet. Az viszont, hogy egy védekezés mikor tûnik fel - tüntethető fel - támadásnak, illetve fordítva: egy támadás védekezésnek, nézőpont - és persze hatalom - kérdése. A hatalom pedig a gyûlölettel kapcsolatos diskurzus egyik, ha nem a legfontosabb tényezője.

A gyûlölet gyakran úgy viselkedik, hogy az áldozatot vádolja azzal a gyûlölettel, amelynek az áldozat valójában a célpontja. A gyûlölet lényege - a hatalom mellett - a zavar.

A gyûlölet nem ismeri a bizalmat és nem ismeri a felelősséget. A gyûlölet nem ismer arcokat. Fajokat ismer, rasszt vagy csoportot. Egy magánéleti gyûlölködés is - egyetlen lépésben - addig képes eljutni, hogy "minden nő/férfi egyforma".

A különbözőség be- és felismerése, valamint elfogadása az egyik legnagyobb emberi kihívás. Egyenlő az én - vagy az énnek gondolt esetleges üresség - feladásával. Az önismeret számol a különbözőséggel - éppen mert önmagán belül is megtapasztalja az eltéréseket. Az önismeret hiánya nem számol, hanem számon kér. Paradox módon azt kéri számon, amiben maga is a legbizonytalanabb: az önismeretet.

Miért nem béke vagy uram miért vagy tûzszünet.