Bari Károly

Visszamennék, visszavágyom emlékeim közé, hisz oly szépek, nem tehetem, köt a jövőm.

Szívverésem sorsot perdít ki helyéből, emlékek rongyai fel-fellobognak, arcom behidegszik gyermekkoromba, belefészkel napjaiba letûnt keservem, s vissza kell szomorodnom újra meg újra kiégett múltba, kopott emlékeimbe.

Jaj, fenyőfák, kicsi fenyőfák, holdfénybe mártott végtelent szopogató csecsemők, a hó zizegő pólyáját letépik rólatok, fûrészek heródes-fogsora mélyed torkotokba!

Ha mertünk bírák lenni, vádlottak padjáról se szökjünk meg.