Benedict Wells

Ismeritek az érzést? Mosogattok, a lefolyó eldugul az ételmaradéktól és más undorító dolgoktól, és akkor azt gondoljátok, semmi kedvetek ujjal kikaparni onnan az egészet, és mégis megteszitek? De vannak emberek, akik csak nézik, és nem tesznek semmit, arra várnak, hogy majd más kaparja ki a szart helyettük.

Ha nyerni akarsz, akkor támadj és harcolj, teljesen mindegy, mekkora rizikót vállalsz ezzel. Mindig jobb valami olyasmit megbánni, amit megtett az ember, mint olyasvalamit, amit nem tett meg.

A tehetség olyan, mint amikor valaki remekül meg tudja mosni a fogát, mégis bûzlik a szája.

Azon tûnődtem, mikor voltam utoljára teljesen rendben magammal. Egy örökkévalósággal ezelőtt, talán még gyerekkoromban. Most meg olyan bamba voltam, olyan közönyös, sosem aludtam rendesen, de sosem voltam teljesen ébren sem. Legfeljebb félig éber. Veszélyes állapot: az álom és realitás közötti világ foglya vagy. Minden lehetséges és semmi sem valóságos, és a végén rájössz, hogy elvesztegetett idő az egész.

Egy mozgássérült férfi jött szembe mankókkal. Minden lépésnél összerándult. (...) Előttem nyitva állt minden lehetőség, de nem használtam ki. Ez a férfi viszont, akinek meg kellett küzdenie a fogyatékosságával, mégis ura volt saját életének. Arckifejezését elnézve ráadásul elégedettnek is tûnt. Szégyelltem magam a hálátlanságomért, miközben utánanéztem. Gyûlöltem magam.

Nem mondhatom meg neked, hogy védd-e a királynődet. Ezt neked kell tudnod. Nézd, hol áll a futód, nehéz helyzet. A világ legjobb sakkozói sem tudnának most tanácsot adni neked. Néha az ember elveszítheti a királynőjét. Akkor döntést kell hoznia. Néha jobb, ha lemond róla, hogy továbbra is a játékra tudjon koncentrálni. De máskor meg csak egyet tehet: harcol a királynőért.

Az igazi élet egy számmal nagyobb volt, mint én.

Még nem szolgáltam meg a halált, egyszerûen nem tudtam megfizetni, mert a halál az életbe kerül, és túlságosan keveset éltem még eddig.

Mind hagyták magukat elsodorni, alig álltak ellen az élet önkényének. Egyesek tanárnak készültek, mások közgazdásznak vagy jogásznak, a többiek régészetet, kórházi menedzsmentet, nyelvészetet vagy még különösebb dolgokat tanultak. Kész őrület: tinédzserként ezeknek az embereknek álmaik és terveik voltak, évekig meséltek arról, hogy mit akarnak később csinálni. És amikor betöltötték a tizenkilencet vagy a húszat, hirtelen valami egészen mást csináltak, és csak a biztos jövő érdekelte őket. Mintha az ezt megelőző évek nem is lettek volna, mintha sosem álmodtak volna.

A képre meredtem és fiatalkori boldog énemet szemléltem. Igazából ez volt életem csúcspontja, tizenhat évesen. Sajnos ezt akkoriban senki sem mondta nekem, ezért még csak ki sem tudtam élvezni.

Mindig ez történik velem. Ha rossz passzban vagyok, hirtelen valahonnan (...) rohadtul boldog emberek bukkannak föl.