Bereményi Géza

A barátságnak az a lényege, hogy mindig ugyanolyan legyél a barátoddal... Az én barátom úgy fogadjon egy év múltán, egy év távollét után is, ahogy régen. A baráttal mindig ugyanúgy veszed föl a fonalat. A barát, akármi történt közben, az a barátod marad.

Az irodalom nem feltétlenül az életerő jele. (...) Olyan furcsa jégzajlás indul az ember agyában, hogy gyakran összekeveri a valóságot a fikcióval, a képzelgésekkel, és rejtett összefüggésekre jön rá. Az irodalom olyan, hogy az ember kitalál valamit, és elkezdi írni. Nem feltétlenül önvallomást. Aztán mégis önvallomás lesz belőle.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok. Ha rám így kedved van, maradhatok, ülhetsz csak tûrve, hogy dal nem dicsér, se jel, se láng, csak csönd, mely égig ér.

A szerelem az harapás és szájzár, az leteper, és te elakadsz egy szónál, és olyan néma vagy, csak vársz a kegyelemre.

A szerelem megváltoztat mindent benned, a szerelem csak önmagára emlékeztet.

A sikernek mindig van hullámhegye és hullámvölgye, ezek váltogatják egymást, az ismertség viszont valami hosszabb folyamatosságot feltételez.

A gyerekkori emlékeket az ember félreteszi, mert nem tud velük mit kezdeni.

Az irodalom jó része emlékezésből áll. Akinek jó a memóriája, annak félig már nyert ügye van.