Blaise Pascal

Elgondolkoztam néha az emberek különféle lázas tevékenységén, (...) és ráeszméltem, hogy minden bajuknak egy a forrása: nem tudnak nyugton megülni a szobájukban.

Az általam nem ismert és rólam nem tudó terek végtelenségében elmerülve megrémülök.

Sokszor szeretsz olyat, aki nem is sejti érzelmeidet, és mégis oly` hû maradsz hozzá, mintha szerelmed viszonozva lenne.

Amikor valamely mûvet írunk, legutoljára tudjuk meg, mivel is kezdjük.

Nemcsak eszünkkel ismerjük meg az igazságot, hanem szívünkkel is.

Nem rendkívüli teljesítményeiből, hanem hétköznapi viselkedéséből állapíthatjuk meg, mire képes valakinek az erénye.

A jog erő nélkül tehetetlen; az erő igazságosság nélkül zsarnoki.

A szeretetnek egy csöppje többet ér, mint az értelem óceánja.

Sohasem igazodunk a jelenhez. Jobban értékeljük a jövőt, úgy érezzük, mintha túl lassan jönne el, szeretnénk meggyorsítani a bekövetkeztét. Ugyanakkor a múltat idézzük, szeretnénk feltartóztatni, szerintünk nagyon gyorsan múlik el... Aki átvizsgálja a gondolatait, észreveszi, hogy azok csak a múlttal vagy a jövővel foglalkoznak. Alig gondolunk a jelenünkre, akkor is csak olyanformán, mintha azt akarnánk kideríteni, hogy mit is teszünk majd a jövőben. Tulajdonképp sohasem élünk igazán, csak reménykedünk, hogy majd még élünk.

Minden ember a boldogságot keresi, kivétel nélkül, bármennyire is különbözőek legyenek a módok, amelyeken elérni igyekeznek.

Ha mindent alávetünk az észnek, vallásunkban nem marad semmi természetfeletti és misztérium-jellegû, ha viszont megsértjük az ész alapelveit, a vallás abszurddá és nevetségessé válik.

Veszedelmes dolog túlságosan meggyőzni arról az embert, mennyire egyforma az állatokkal, ha egyúttal nem mutatunk rá nagyságára is. Ugyancsak veszedelmes az is, ha túl sokat hangoztatjuk nagyságát, de hallgatunk gyarlóságáról. Még ennél is veszedelmesebb, ha mindegyik felől tudatlanságban hagyjuk. Az viszont nagyon a hasznára válik, ha mind a kettőre emlékeztetjük.

Van, aki gond nélkül tölti életét, mert mindennap játszik kis tétben. De adjuk csak neki oda minden reggel azt a pénzt, amit aznap megnyerhet, és kössük ki, hogy ne játsszék: boldogtalanná tesszük vele. Erre azt mondhatják, nem a nyereségért, hanem a játék okozta szórakozásért játszik. Játsszon hát tét nélkül, nem leli benne kedvét, unatkozni fog. Tehát nem csupán a szórakozást keresi: a langyos, szenvedély nélküli szórakozás untatja. Tûzbe kell jönnie, be kell csapnia önmagát, azt képzelnie, hogy boldog lenne, ha játékban nyerné, amit a játékról való lemondás árán nem lenne hajlandó elfogadni.

Hatalmas térben hajózunk, a véletlen játékszereként.

Miféle szörnylény hát az ember? Micsoda eddig nem volt teremtmény, szörnyeteg, zûrzavar, micsoda ellentmondás, a természet milyen csodája? Mindenek bírája és ostoba földi féreg; az igazság letéteményese és a bizonytalanság, a tévedés kloákája; a mindenség dicsősége és ugyanakkor hulladéka.

Két véglet: kizárni az értelmet, csak az értelmet fogadni el.

Bár a múlt rabszolgái, a jövő urai vagyunk.

Az emberiség azért nagyszerû, mert tudja magáról, hogy mennyire nyomorult.

A magunk lelte magyarázatok általában jobban meggyőznek bennünket, mint azok, amelyek másoknak jutottak eszükbe.

Nem keresnél engem, ha nem találtál volna már meg.