Szerző

Bödőcs Tibor

Egy nőt el lehet pusztítani, de nem lehet meggyőzni.
A női lélek olyan keresztrejtvény, ahol a jó válaszhoz kevés a rubrika.
Most nincs időm elfoglaltnak lenni.
Lejárt szavatosságú vallási hagyományok bójái közt szlalomozva, a célba érés halvány esélye nélkül pereg el a semmi a sehovába.
Az intellektus nehéz bilincsei könnyen lehullnak a ma emberéről.
Korunk egy láthatatlan táblát függesztett fölénk, melyen az áll, hogy Nosztalgiázni Tilos, csak vásárolni szabad, fogyasztani és újabb és újabb termékekre vágyakozni, de én nem tudok arról leszokni, hogy lássam és megkönnyezzem azt, ami már nincs, hogy felidézzem és a szavak gyémántkerekébe foglaljam azt, ami már eltûnt...
A lét nem egy kozmikus Mikulás-ünnepély... a lét sokkal inkább gazos, lepedékes, mérhetetlenül reménytelen, szétvert garázsbejárat, az elrongyolt fürdőköpenyek menthetetlenül felfeslő részletei közül és az elszöszölt pulóverek csapzott felszíne alól szivárgó testszag.
A krimi az irodalom rozéfröccse.
Egyre gyakoribb a mû nélküli mûvész, s a mûvészet nélküli mû, meg a minden nélküli semmi.
A kényszerzubbonyt nehéz elegánsan viselni.
A valóságot ki hallucinálja?
A nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van, de ha szólnak, általában baj van.