Boldizsár Ildikó

A meséken keresztül akarva-akaratlanul egyfajta tapasztalatot szerzünk a világról, s amikor ennek vagyunk részesei, a hagyomány által megszentelt tudásból merítünk.

Az életfordulók megszentelése és megünneplése nem azért volt fontos, hogy a rokonok, szomszédok, falubeliek tudomást szerezzenek róla, hanem azért, hogy az ünnepelt - például a felnőtté váló legény vagy leány - maga is jól el tudja különíteni az egyes életszakaszokat. Tudjon róla, hogy mit hagy maga mögött, miképpen arról is, hogy hová tart, és ott mire számíthat.

Felnőni azt jelenti (...), hogy bizalommal tudunk végigmenni egy hosszú úton, és tisztában vagyunk az élet tragikus oldalával is, valamint elfogadjuk saját kultúránk hagyományait, szabályait és bölcsességét, végső soron pedig azzá válunk, akik valójában vagyunk.

Az emberek meggyûlölik azt, aki aranyát nem osztja szét köztük, aki meg szétosztja, maga marad szegény.

A Nap pompás és fényes, de csupán világító szikla volna, ha nem melegítené a földet.

A ti ajándékaitok mulandók, de a jóság maradandó: olyan, akár a forrás, melyből minél többet merítesz, annál bőségesebben csobog. A jóság - az egyetlen kiapadhatatlan kincs.

A barátság teszi lehetővé két ember között a legmélyebb azonosulást.

A 21. századi, internetes, "anonim barátok" többsége vélhetőleg csupán a kölcsönös hasznosságon alapuló barátságot ismeri: megosztom veled az információimat, ha te is megosztod velem a te információidat. Tulajdonképpen mindent megosztunk önmagunkkal kapcsolatban, csak épp önmagunkat nem.

Sokan a magány elől menekülve regisztrálnak a közösségi oldalakon, de az csupán illúzió, hogy az idetartozás megszünteti a magányt. Megoszthatok egy képet vagy információt a kutyámról kutyasétáltatás után, attól a kutyát még egyedül sétáltattam meg.

A manapság oly divatos infantilis létezésmód, amely nem ismeri a létezés iránti felelősséget, pusztán időpazarlásnak tekinthető. A tudatlanságban eltöltött évek azonban megbosszulják magukat, és legkésőbb az öregkorban benyújtják a számlát az elpazarolt életért.

A mesék soha nem az élet általános értelmének titkait fürkészik, hanem mindig az egyén életének tükrében teszik fel az ezzel kapcsolatos, nagyon is egyszerû kérdéseket.

A jól mûködő kapcsolat és házasság a két nem biológiai, pszichológiai (azaz alkati, hormonális és gondolkodásbeli) különbségének eszményi összerendeződéséből, ideális összehangolásából áll.

A teljességet nem lehet látni, a teljesség szinte észrevétlenül burkolja be, veszi körül, öleli át az embert. A teljesség leginkább egy érzés: a hiánynélküliség érzése.

A legtöbb ember azt hiszi, "ráér" nyugdíjas korában rendbe hozni a dolgait, és nem gondol arra, hogy épp a rendbe nem tett dolgok veszélyeztetik békés öregkorát.

Egy bizonyos életkor után már nem az a fontos, hogy nekünk kik segítenek, hanem az, hogy mi hogyan válhatunk mások segítőivé.

Az öregkor az addig élt élet testben és lélekben is megnyilatkozó, markánsan láthatóvá váló végső formája. A test és a lélek pontosan olyan lesz, amilyennek addig "faragták". Ha egy fát szerető gondoskodással ültetünk el, és nap mint nap törődünk vele, pompás lombkoronát növeszt, majd gyümölcsöket érlel, és kellő odafigyeléssel hosszú éveken át képes árnyékot adni. Ha nem gondozzuk, nem figyelünk rá, élete megszakad: termőre fordulás helyett kiszárad és elpusztul. Ilyen az ember élete is. Az, hogy ki milyenné válik öregkorára, egy folyamat része.

Sajnos senki nem tanítja meg nekünk, hogy valóban felelősök vagyunk a végső formánk felvételéért, így olykor túl későn vesszük észre, hogy rossz irányba haladunk. Változtatni soha nem késő, de az elpazarolt évek barázdái rajtunk maradnak.

Mindig újabb és újabb próbák elé kerülünk. Megingathatatlanul és szilárdan kell hinnünk, hogy nem kényszerből születtünk erre a világra, hanem tudjuk, "mi járatban vagyunk".

A mese egyébként sem használja a "megvalósíthatatlan" fogalmát. Az ember olyan képességeit őrzi, amelyek nem ismerik a lehetetlent: ha a hős valamit el akar érni, megtalálja a megfelelő formát és segítőt a cél eléréséhez. A "lehetséges" erői ugyanis nem rajta kívül, hanem benne vannak.

A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától mûködik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, mûködővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy mûködésképtelen.