Cassandra Clare

Látom, ahogy ránézel. (...) És nem kaphatod meg. Talán csak annyi az egész, hogy eddig sosem tudtad meg, milyen akarni valamit, ami nem lehet a tiéd.

Ahogy idősebb leszel (...), majd rájössz, hogy ha az emberek valamilyen kellemetlen dolgot mondanak magukról, az többnyire igaz.

Az emberek azt hiszik el, amit el akarnak hinni.

A nagy politikusok meséket szőnek, hogy inspirálják az embereket.

Változnak a dolgok. Változik a Törvény. Ami régen helyes volt, talán nem az többé.

Rémes érzés, ha valaki elég idős már, hogy mindent tudni akarjon, közben mégis olyan fiatal, hogy folyton elzavarják.

Azt mondtad, nem érzel már irántam semmit, és ez nagyon kellemetlen, mert én viszont igen. És lefogadom, hogy ezt te is tudod.

Az ember nem szabadulhat meg mindentől, ami fájdalmas emléket idéz fel. (...) Minden emlék értékes; még a rosszak is.

A szavak fegyverek, ezt még az apja tanította neki, ő pedig meg akarta bántani Claryt, ahogy még soha egyetlen lányt sem. Igazság szerint egyáltalán nem volt benne biztos, hogy akart-e egyáltalán valaha bántani bármilyen lányt. Általában csak úgy egyszerûen akarta őket, aztán meg azt akarta, hogy hagyják békén.

Vannak érzések, amiket soha nem felejt el az ember.

Az emberek nem születnek jónak vagy rossznak. Talán hajlamosak rá, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek, de az számít, ki hogyan éli le az életét.

Ha az ember fejjel rohan egy pszichikai falnak, vajon pszichikai horzsolásai lesznek?

Lehet, hogy a szelídek öröklik a földet, de jelenleg az öntelteké.

Ahol szerelem van, gyakran megjelenik a gyûlölet is. Léteznek egymás mellett.

Ne viselkedj úgy, mintha soha semmi nem bántana. Olyan, mintha egyáltalán nem éreznél semmit.

Az emberek olyan ostobák! Van valamijük, ami mindennél többet ér, és alig vigyáznak rá. Eldobják maguktól az életet akár pénzért, akár zacskóba csomagolt porokért, akár egy idegen elragadó mosolyáért.

Aki szeret valakit, annak nincs választása. (...) A szeretet megfoszt bennünket a választási lehetőségtől.

Az a benyomásom támadt, hogy szívesebben sóvárogsz valaki után, akit úgysem kaphatsz meg soha, minthogy olyasvalakivel legyél, akit viszont igen.

Miért beszélek neked az érzéseimről, amikor te sosem mondasz nekem semmit? Olyan, mintha a falba verném a fejem, kivéve, hogy ha a falba verném a fejem, azt legalább abba tudnám hagyni.

Általában meglepően vidám fickó vagyok. Próbálkozz egy olyan napon, ami nem esik a hétfő és vasárnap közé!