Cecelia Ahern

Bátornak lenni azt jelenti: végig érzed magadban a félelmet. A bátorság nem tünteti el a rettegést, csak harcol, megküzd vele minden szó, minden lépés előtt. Csatázik vagy táncol vele, hogy kiderüljön, felül tud-e kerekedni rajta. Bátorság kell ahhoz, hogy legyőzd a félelmeidet, de ahhoz, hogy bátor lehess, kell a félelem is, amin felülkerekedsz aztán.

Kiskoromban azt hittem, ahhoz, hogy valaki elmeneküljön, fel kell állnia, és ténylegesen el kell rohannia otthonról, mint a gyerekek teszik a filmekben. Egy haragos kiáltás, egy bevágott ajtó, és indulás világgá. Később rájöttem, hogy sokan menekülnek el anélkül, hogy megmozdulnának.

A tinédzsereknek egyetlen céljuk az, hogy tökéletesnek tûnjenek. Nem akarnak kilógni a sorból, legalábbis én soha nem akartam. Aki feltûnően viselkedik, csak azért teszi, hogy önmaga lehessen. Mindenki azt akarja mutatni magáról, hogy tudja, mit csinál, pedig általában fogalmunk sincs minderről.

Az embereknek nagyon fejlett önvédelmi mechanizmusaik vannak, és nem avatkoznak más dolgába, amíg az nincs közvetlen hatással az életükre.

Aki hibázik, tanul belőle. Ha valaki soha nem hibázik, hogyan tanulja meg, mi a helyes, és mi nem, hogyan ismeri meg önmagát? Honnan tudja, mit képes megtenni, és mi nem illik a személyiségéhez? Minél több hibát követ el az ember, annál többet tanul.

Néha jobb nem tudni, mert úgysem számít, hogy tudsz-e valamit, vagy sem. A tudatlanság hasznos, a tudás gyakran csak kéretlen felelősség.

A tett szebben szól ezer szónál.

A marketingesek mindenbe lelket akarnak önteni, mindennek személyiséget adnak, az embereket mégis megfosztják az érzéseiktől. Emberivé teszik a tárgyakat, és embertelenné az embereket.

Senki sem tökéletes. Ne tegyünk úgy, mintha azok lennénk, és ne féljünk attól, hogy nem vagyunk tökéletesek! Ne aggassunk címkéket az emberekre, és ne tegyünk úgy, mintha nem volnánk mind ugyanolyanok! Tartsuk észben, hogy hibázni emberi dolog, és tanuljunk minden hibánkból, hogy ugyanazt már ne kövessük el még egyszer.

- Miért nem mondod, hogy "én előre szóltam" és esünk túl az egészen? - Nem használok ilyen kifejezéseket. Nem lendítik előre a dolgokat.

Az én egy órám nem egyenlő mások egy órájával: nem tölthetjük el ugyanúgy ezt az időt, nem gondolhatjuk róla ugyanazt. Te azt csinálsz a te egy óráddal, amit akarsz, de engem ne rángass bele, mert nekem nincs vesztegetni való időm.

Ha csinálni akarsz valamit, most kell megcsinálnod, ha mondani akarsz valamit, most kell mondanod. És ami még fontosabb, neked kell csinálnod, neked kell mondanod, hiszen ez a te életed, te halsz meg, te veszíted el.

Van, hogy egész napok telnek el mindennemû társas érintkezés nélkül, anélkül, hogy bárkivel is szót váltanék. Néha már arra gondolok, hogy talán láthatatlan vagyok.

Olyannak érzem magam, mint a kisöregek, akik annak idején feltartottak a pénztárossal folytatott, merően fölösleges cseverészésükkel, mert én, aki mögöttük toporogtam, siettem valahova, el akartam jutni a következő tennivalóm helyszínére. Ha viszont nincs következő helyszín, ahova az embernek el kell jutnia, az idő hihetetlenül lelassul. Azt érzékelem, hogy jobban észreveszek másokat, sûrûbben kapom el a tekintetüket vagy keresek szemkontaktust velük.

Készen állok arra, hogy elbeszélgessek bármiről, bárkivel. Bearanyozná a napomat, ha valaki a szemembe nézne, ha valakihez szólhatnék. De mindenkinek sok a dolga, így aztán láthatatlannak érzem magam, és a láthatatlanságnak, ellentétben azzal, amit korábban hittem róla, köze nincs a könnyedséghez, a szabadsághoz. Sőt, éppen ellenkezőleg: elnehezülök tőle. Így aztán csak vonszolom magam ide-oda, és közben próbálom bebeszélni magamnak, hogy nem is vagyok elnehezült, láthatatlan, értéktelen, és nem is unatkozom.

"Menj a magad feje után." (...) Mintha ez valami rossz dolog lenne. Pedig hát nem ez a legjobb mindenkinek?

Soha ne csinálj olyat, amit nem tudsz visszacsinálni!

Tavasz. (...) Azt a képességet jelképezi, hogy ha valami összenyomódott, megnyúlt vagy megcsavarodott, még visszanyerheti eredeti alakját.

Aki azt mondja, hisz a jelekben, általában arra gondol, hogy a szimbólumokban hisz. A szimbólum látható dolog, de valami láthatatlant jelenít meg. Absztrakt értelemben használjuk. A galamb például madár, de egyben a béke szimbóluma. A kézfogás pedig nem csupán egy mozdulat, hanem a jóindulat jele is. A szimbólumok képzettársítás útján jelenítenek meg valamit, és sokszor rejtvényt adnak fel: ki kell találnunk, mi az a bizonyos láthatatlan dolog, mert nem mindig egyértelmû.

Annak semmi értelme, hogy már most bánjak valamit, amit lehet, hogy később sem fogok megbánni.