Készen állok arra, hogy elbeszélgessek bármiről, bárkivel. Bearanyozná a napomat, ha valaki a szemembe nézne, ha valakihez szólhatnék. De mindenkinek sok a dolga, így aztán láthatatlannak érzem magam, és a láthatatlanságnak, ellentétben azzal, amit korábban hittem róla, köze nincs a könnyedséghez, a szabadsághoz. Sőt, éppen ellenkezőleg: elnehezülök tőle. Így aztán csak vonszolom magam ide-oda, és közben próbálom bebeszélni magamnak, hogy nem is vagyok elnehezült, láthatatlan, értéktelen, és nem is unatkozom.

Kapcsolódó idézetek

1. Van, hogy egész napok telnek el mindennemû társas érintkezés nélkül, anélkül, hogy bárkivel is szót váltanék. Néha már arra gondolok, hogy talán láthatatlan vagyok. Cecelia Ahern
2. A láthatatlanságnak is megvan a maga nehezen felfedezhető, de sokszor roppant előnye. Például nem kell elmagyarázni a lehetetlent: ha úgy látja mindenki, hogy nem csinálok semmit, én mégis miért gondolom ezt a semmit nagyon is soknak. Ha szem előtt vagy, lehetetlen bámulni az eget anélkül, hogy ne vonj le belőle konklúziót, ne tedd fel a kérdést, hogy kékebb-e a tegnapinál, egyszerûen képtelenség önmagában látnod, nézned, élned. Önmagadat is mindenképp valamiféle eszmény részeként kell szemlélned; apád, anyád, nagyanyád, a szomszéd vagy a szomszéd lányának szemszögéből, és nem lehetsz csak úgy, önmagadban, ahogyan az ég, vagy az égen a felhők, felhők között a nap, a nap alatt a tó, a tavon egy csónak, a csónakban az esővíz, esővízen némi jég, némi jégben a fagyott juharlevél, levélben az ér, érben a szín, színben az érzés, érzésben a tudás, a tudásban minden, mindenben a semmi, a semmiben pedig te.
3. Mostanában én is sokat gondolkodom az elengedésen. És arra jöttem rá, hogy nem is az okoz nehézséget, hogy valaki eltûnik a szemünk elől, hanem az, hogy visszavonhatatlanul véget ér egy beszélgetés. Végérvényesen.
4. Szeretem magát és különbnek tartom mindazok között, akikkel találkoztam. Az eszem szerint már régen és végleg magához kapcsolódtam volna, de látja, minden emberben egy külön világ él, titokzatos szövevénye érzéseknek, kényszerképzeteknek, melyekkel sem eszünk, sem belátásunk nem tud megbirkózni. Muráti Lili
5. Ugyan, mi minden van még ezen a világon, ami még fel sem tûnt eddig, mennyi minden, amit még nem ismerek! Mindezt végiggondolva egyszerre gyámoltalannak, erőtlennek érzem magam. Akárhová megyek is, ettől a gyengeségtől sohasem tudok elmenekülni. Murakami Haruki
6. Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tûnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tûnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba. Paulo Coelho
7. Igen fárasztó mindig szem előtt tartani, hogy a másik sokkal több annál, mint ami látszik belőle. Nemcsak mi vagyunk szinte végtelenek, ő is az. Erről kiábrándult hangulatainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ha nincs vagy nem látszik a végtelenség sem énbennem, sem tebenned, akkor semmibe vehetlek, gőgös magasságból nézhetek le rád. Konrád György
8. Nem állítom, hogy a vakság gyanakvóvá tett: nem a megfelelő szó rá. De míg a látók egyszerûen elfogadják azt, ami kézenfekvőnek tûnik, én inkább találgatok, okoskodom és szabadjára engedem a képzeletemet. Alice Katherine Applegate
9. Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. (...) De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, amiknek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha titokban azt mondjuk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve". (...) És ilyenkor elveszettnek érzem magam. Paulo Coelho
10. Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam. Murakami Haruki