Chris Austin Hadfield

Ha (...) biztos vagy a képességeidben és bizonyos értelemben magadban is, akkor messze nem olyan fontos számodra, hogy a hajót kormányozod vagy pedig az evezőt húzod.

Ha úgy gondolkozunk, hogy csak a legnagyobb és legragyogóbb pillanatok számítanak az életben, akkor életünk legnagyobb részét kudarcként éljük meg.

Ki volt a hárommal ezelőtti kormányzat idején az alelnök? Melyik film kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat öt éve? Kik nyertek gyorskorcsolyázásban aranyérmet a legutóbbi olimpián? Valaha tudtam. Ezek a maguk idejében óriási események voltak, hamarosan azonban jobbára csak a résztvevők emlékezetében éltek.

Az emberek legtöbbje - magamat is beleértve - hajlamos arra, hogy ne a megfelelő dolgokért lelkesedjen: a látványos, drámai, a korábbi rekordot megdöntő sprintet többre értékelik, mint a szívós munkát követelő felkészüléssel töltött éveket vagy a rendületlen kitartást a veszteségek sorozata ellenére.

Választhatsz, hogy a meglepetésekre és az örömökre vagy inkább a csalódásokra figyelsz. Választhatsz abban is, hogy tudod-e értékelni a tapasztalás legapróbb morzsáit, a hétköznapi pillanatokat is, vagy pedig csak a legnagyszerûbb, legfelkavaróbb történéseket értékeled. Végső soron a valódi kérdés mégis az, boldog akarsz-e lenni.

Nem az a fontos, milyen jelentőséget tulajdonít valaki más egy feladatnak, hanem az, hogyan érzem én magamat a feladat végrehajtása közben.

A kiemelkedő élmények gazdagabbá teszik életünk hátralévő részét - kivéve természetesen, ha csak a csúcsok csúcsán vagy képes átélni az élményt és átérezni a célt, mert ebben az esetben a csúcsról lefelé vezető út kínos bukássá válik. Hirtelen vége a tapsnak, és szembe kell nézned a kemény valósággal: neked kell kivinni a szemetet, és neked kell a hétköznapi élet tökéletlenségeivel foglalkoznod.