Clive Barker

Amíg képesek lesznek meghatódni egy moll akkord hallatán; amíg könnybe lábad a szemük, ha két szerelmes egymásra talál; amíg gyanakvó szívükben jut hely a kockázat vállalására, és mernek Isten arcába nevetni, addig van remény a megmenekülésre. Ha mindez kiveszett az emberekből, megértek a pusztulásra.

Amit elképzelünk, arról soha nem szabad lemondani.

Úgy emlékezett rá, mint ébredéskor az álmaira szokott az ember, mint valami visszahozhatatlanra, amely minden lélegzetvétellel egyre jobban távolodik.

Az egész élet az esélyeken áll. (...) A trükkje az, hogy megtanuljuk használni.

Csodaország nem jön el azoknak, akik kikotyogják; csak azoknak jön el, akik csendben maradnak és várnak.

Itt jóság lakozik, és persze hibák is, talán még jó adag bûn. De a jóval kell foglalkozni, akárhány folt is van az ember lelkén.

A szerencse olyanoknak fontos, akik nem tudják a dolgokat irányítani.

A világ is mocskos, én is mocskos vagyok, és remény sincs arra, hogy bármelyik valaha is megtisztuljon.

Aki szeret, ártatlan, aki szeret, vétkezik. Aki szeret, azé a bánat, mely hasztalan érkezik. Aki szeret, lelke vágyát érzi, és vágyakozik teste is. Aki szeret, előre érzi, hogy por volt, s porrá lesz megint.

A szerelem a varázslat legtökéletesebb formája.

A múlt, a jövő és az az álomként felködlő pillanat kettejük között - mind egyetlen birodalom, mely egyetlen, halhatatlan napig él. Tudni ezt Bölcsesség. Használni maga a Tudás.