D. Tóth Kriszta

A világ annyiféle, ahányan élünk benne. Az a mai adatok szerint, 7. 6 milliárd ember.

Az emberi elme és psziché nem szereti a kihívásokat, nem szereti megkérdőjelezni a saját dogmáit, hiszen azok szabják a kereteket az emberi élethez. A dogmáink biztonságot adnak. Megerősítésre vágyunk, nem önvizsgálatra. Mert az önreflexió, pláne annak az esetleges következménye (úgymint: belátom, hogy talán nem nekem van igazam, vagy nem CSAK nekem, újragondolom a dolgot, változtatok a hozzáállásomon és kommunikációmon) kemény meló. Szóval, ha olyan igazság jön szembe, ami alátámasztja, amiben hiszel, akkor megveregetheted a vállad, hátradőlhetsz elégedetten, megy a lájk. Ha viszont a te igazságoddal szemben álló igazság kerül eléd, viszketni kezdesz belül, kényelmetlenül érzed magad, meginog a belső biztonságérzeted... és - mondjuk - megy a passzív agresszív, de annál hangosabb komment.

Ne halogass! Ha valamit mondani akarsz, akkor mondd! Ha kíváncsi vagy, kérdezz! Ha úgy érzed, szereted, mondd ki: szeretlek! Öleld meg, csókold meg, most azonnal! Most, most, most.

Amikor gyerek vagy, akkor neked az a világod, az a bel- és külpolitikád, ami a szüleiden keresztül megérkezik hozzád. Van egy világod, egy buborékod, egy eszmerendszered, egy keretrendszered, és ahogy leválsz a szüleidről, ez összetörik, és ezt nem lehet megúszni.

Ha egyszer megszagolod a szabadságot, akkor azt a szagot akarod érezni.

Nem lehet büntetlenül mérgezni magad. Sem kémiai anyagokkal, sem toxikus emberekkel, sem pusztító gondolatokkal. Ha nem vagy képes szeretni magad, az előbb-utóbb felzabál.

Ha valaki az Index címlapon szar, akkor utána már nehéz a szarból kievickélni.

Minden család terhelt, minden családban ott vannak a keresztek, amit az emberek cipelnek a vállukon, és ezek a keresztek csak nehezebbek lesznek az évek előrehaladtával.

Az élet sokszor szerencsén és más emberek jóindulatán múlik.

A sors az egyik kezével elvesz, aztán a másikkal meg ad valamit. Ha az ember jó és megérdemli, mindenképpen így van.

Ha az ember kiteljesedik a szakmájában, az elementáris hatással van az önértékelésére, a párkapcsolatára, a gyerekéhez fûződő viszonyára, a világhoz való viszonyára, mindenére, mert a helyén van.

Semmi más nem fontosabb annál, mint hogy az életben azt az egyensúlyt megtaláld, ami neked jó a magánélet meg a munka között, és hogyha ezek néha összefolynak, az egyáltalán nem baj, ha neked az úgy jó.

Annyi színû a világ, ahányan élünk benne, annyiféle a világ, ahányan lakjuk, és attól, hogy én úgy nőttem föl, hogy (...) nagyjából ugyanolyan embereket láttam magam körül, mint én, attól még a világ nem csak olyan, mint amilyen én vagyok.

Bármit csinálunk, elsülhet rosszul is. De nem szabad elhinni, hogy te magad vagy a kudarc. Ahogy a nagy siker sem te vagy, csak akkor meg jól léptél. Menj tovább, ne fürödj benne sokáig.

Nem hiszek a mindenáron elengedésben. Nem hiszek abban, hogy mindent le lehet, vagy le kell zárni. Hiszek a gyászmunkában, a fertőtlenítésben, az összevarrásban. De léteznek olyan hiányok, amelyek sosem múlnak el, és amelyeket nem lehet semmiféle munkával elmulasztani. Nem is kell. Ezek a hiányok tesznek azzá, aki vagy.

Halálodban nincs hazugság, mindenki úgy hal meg, ahogy élt.