D. Tóth Kriszta

Mindig szerettem hamarabb odaérni. Kicsit megszokni a helyet, megfigyelni az embereket, beszívni a környezetet, átvenni a hangulatot, mire megjön, akit várok. Helyzeti előny, vétek lenne kihagyni.

Egy embernek annyi mélységet és magasságot kell megtapasztalnia, amennyit csak elbír.

Ha két, sok szempontból összeillő ember társául szegődik egymásnak, akkor a szerelem, de legalábbis a rajongó szeretet majd megtalál.

Léteznek pillanatok, amelyeket szinte tapintani lehet. Az ember érzi a jelentőségüket. Egyszerûen tudja, hogy ott és akkor olyasmi történik, ami meghatározza a jövőjét. Ezeket a pillanatokat még a legkevésbé tudatos emberek sem kerülhetik el, olyan elemi erővel tolja bele őket a sors az arcunkba.

Az a lényeg, hogy a gyereket úgy neveljem, hogy tudjon és merjen kérdezni. Hogy ne fogadja el azonnal a dogmákat. Nem volt nekem bajom azzal, hogy megismeri a Bibliát vagy megtanulja a miatyánkot. Csak az ájtatoskodásnak meg az egyház képmutatásának ne dőljön be. Azt soha nem tudtam elviselni. Ha végül valamilyen oknál fogva úgy dönt, hogy mégis igényli az intézményes egyház útmutatását, ám legyen. Én leszek az utolsó, aki az útjába áll.

Teljesen mindegy, hányszor visznek egy gyereket templomba, mikor bérmálkozik, megkeresztelteti-e majd a saját gyermekeit, jár-e gyónni. Az emberi természet elől nincs menekvés. Az ellen kevés a hit, kevés a vallás, az egyház.

A tanár, aki azt állítja, neki minden diák egyforma, hazudik. A kirándulások, a nyári építőtáborok közben kibújik belőle az ember. Még akkor is, ha ezeket a rokonszenveket igyekszik jó alaposan elföldelni.

A hercegek minden nőt érdekelnek. És mivel nem lehet előre tudni a menetrendjüket, az a legjobb, ha az embernek mindig jó a frizurája, és szépek a körmei.

Akárki akármit mond, dohányozni jó. Még akkor is, ha megöl. Mert előbb-utóbb megöl.

A világ attól szép és izgalmas, hogy néha leveri a glazúrt a térdünkről.

A békesség még soha sehol nem mozgatta meg a világot.

A hamvasztást a mai napig a lehető legjobb ötletnek tartom. Az ember a földből nem megy sehová. Engem ne temessenek koporsóba. Belegondolni is rossz, hogy mi történne ott a testemmel. Felfordul a gyomrom, tényleg. Ha elhamvasztanak, az tiszta ügy. Egy kézzel fogható urna, kis helyet foglal, nincs vele gond.

A hosszú házasság titka a külön hálószoba.

Amikor két egymásnak ennyire ismerős test mozog együtt, akkor nem kell figyelni semmi másra, csak a gondolatokra és a zenére. A testek úgyis pontosan tudják, mit csinál a másik. Zsigerből.

Egy döntés végrehajtásában (...) fontos szerepet játszik, ha hangosan is kimondja az ember. Magának, szavakkal.

Az összeesküvés-elméletekben éppen az a jó, hogy nagyon nehéz bizonyítani őket - vagy épp az ellenkezőjüket, viszont remekül föl lehet használni őket mindenféle furcsa élethelyzet megmagyarázására.

Nagylánnyá válni kemény munka. (...) Azzal jár, hogy az ember hoz egy nagy csokor, sokszor kellemetlen döntést. Elkövet jó néhány hibát, amelyekből megpróbál tanulni. Tisztába kerül saját korlátaival, miközben rájön az erősségeire. Mer büszke lenni rájuk. És mindeközben kezeli azt a folyamatos változást, amely végbemegy benne és a környezete hozzá fûződő viszonyában.

Minden, amit eddig tettem, minden, amit létrehoztam, örökre az enyém marad.

Ez a kemény, stabil anyag az, ami az első pillanattól kezdve, hogy megláttuk egymást, ott volt közöttünk. Erre építettük először kilátástalannak tûnő, de később mégiscsak beteljesülő kapcsolatunkat, aztán meg a korán érkezett, de hamar csodává váló családunkat. A titokzatos kemény, stabil anyag az utolsó mentsvárunk, ha vitatkozunk, és már egyikünknek sincs kedve szólni a másikhoz. Ha végül beleütközik a körmünk, tapintása emlékeztet arra, hogy van egy igen nyomós és megkérdőjelezhetetlen ok, amiért mi ketten összekötöttük az életünket. Ezt az anyagot akár úgy is hívhatjuk, hogy szerelem.

Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tûnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye.