Daniel Defoe

Ha tudtuk is, mi az, amit tenni akarunk, valójában nem tudtuk, hogy mi az, amit teszünk.

A szükség a tehetség sarkantyúja és a feltalálás szülőanyja.

Mindent megpróbálok, ami erőmből telik; nem merülök el, amíg úszni tudok, nem esem el, amíg talpra állhatok.

Sajnos, a szegény embert könnyen eléri a végzete; csődrovatban jelenik meg a neve, feleségét, gyermekeit elûzik a házukból... persze ezek után természetes is, hogy mindent megpróbálunk a végzet elhárítására, vagy legalábbis oly messze toljuk ki a szörnyû napot, amennyire lehetséges... ám végül is a halálos parancs megérkezik.

Az ember könnyen egyedül marad a tömegben, a sok sietség és üzletelés közben.

Az ember nem azért gazdag, mert becsületes, hanem becsületes, mert gazdag.

Ha egy lány csinosnak hiszi magát, soha nem kételkedik, amikor egy férfi azt mondja, hogy szerelmes belé; mert ha azt hiszi magáról: elég elbûvölő ahhoz, hogy meghódítsa a férfit, természetesnek találja e hódítás következményeit is.

Most láttam csak, ha későn is, milyen bolondság elkezdeni valamit, mielőtt az ember számot vetne az erejével.

A hála nem minden embernek szükségszerû erénye, az emberek cselekedeteiket nem mindig eszerint irányítják.

Ami az egyik embert megmenti, a másikat elpusztítja.

Az emberek sokkal kevesebbet panaszkodnának a bajaik miatt, ha a náluk rosszabb sorban levőkhöz mérnék magukat. Ehelyett azonban mindig a náluk jobb sorban levőkkel vetik egybe helyzetüket, hogy morgásaikat és panaszaikat igazolják.

Azóta többször megfigyeltem, milyen következetlen nemegyszer az ember, különösen, ha fiatal. Nem szégyelli a vétket elkövetni, de szégyelli megbánni.

A veszélytől való félelem tízszer kínosabb, mint maga a veszély. Az aggodalom nagyobb teherként nehezedik az emberre, mint a valóságos rossz.

A bûn egyszeri elkövetése csak szomorú nyitánya a bûn megismétlésének, mert minden meggondolás elpárolog, ha a kísértés megújul.

Az ivás olyan, mint az ördög: ha csak egy kicsit is ráakaszkodik valakire, lassan-lassan vesztébe viszi.

A legjobb ember sem tudja megakadályozni sorsának beteljesedését: a jók korán, a gonoszak későn halnak meg.

Az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett.

Nélkülözéseink szülte elégedetlenségünk onnan származik, hogy azért, amink van, nem vagyunk elég hálásak.

A világ dolgai annyit érnek, amilyen mértékben az ember valóban felhasználhatja őket; akármennyit halmozunk is fel belőlük, hogy majdan másokra szálljon, mi csak annyit élvezünk, amennyit valóban felhasználhatunk, nem többet.