David Grossman

Az állam a gazdagokat akarja adóztatni, de ebben semmi logika nincs. Ehelyett azoktól kellene adót szedni, akikről az állam azt sejti, hogy boldogok. Akik mosolyognak, akik fiatalok, egészségesek, akik fütyörésznek az utcán, akiknek van partnerük az ágyban. Nos, az ilyen nyavalyások megérdemelnék, hogy az adóhivatal mindenüket elvegye, amijük csak van!

Egy koldus ne legyen válogatós, igaz? Nehéz időkben az ember főzzön azzal, ami a piacon kapható.

Ez a nagyszerû a humorban: néha muszáj nevetni a dolgokon!

Vannak dolgok, amiket az ember kisugároz magából anélkül, hogy tudna róla. Lehet, hogy a világon senki más nem sugároz ki magából ilyet, csak ő.

Egy embert, vagy azt, ami történt vele, vagy azt, ami elromlott benne, vagy azt, ami gonosszá tette, le lehet írni szavakkal, de vannak dolgok, amiknek a leírására a szavak már nem alkalmasak.

Mekkora ötlet egyszerûen csak lenni! Milyen meglepő és forradalmi ötlet!

Amikor gyerek voltam, tudományos eszközökkel pontosan mérni tudtam, ki az, akit befogadnak, és ki az, akit nem. Nevezzük ezt cipőfûző-módszernek. Mindjárt ezt is elmagyarázom. Egy csomó gyerek megy haza az iskolából. Beszélgetnek, kiabálnak, viccelődnek. Tudjátok - srácok. Egyikük letérdel, hogy megkösse a cipőfûzőjét. Ha a csoport megáll és bevárja - még azok is, akik nem látták, hogy letérdel -, ez azt jelenti, hogy az illető gyereket befogadták.

Vannak olyan rokonok, akiket soha nem látunk, csak esküvőkön és temetéseken. Így aztán mindegyikük meg van győződve arról, hogy a többiek mind mániás depresszióban szenvednek.

A család már csak ilyen. Az egyik pillanatban ölelget, a következőben már veszi is elő a szíjat, persze tiszta szeretetből.

Az emberi agy... folyton dolgozik, egy másodpercre sem hagyja abba. Hétvégén, ünnepeken sem. (...) Elég vacak a munkaszerződése.

Ahány ember, a hazugság és a titkolózás annyiféle keserû íze.