Ugrás a tartalomra
-
Az állam a gazdagokat akarja adóztatni, de ebben semmi logika nincs. Ehelyett azoktól kellene adót szedni, akikről az állam azt sejti, hogy boldogok. Akik mosolyognak, akik fiatalok, egészségesek, akik fütyörésznek az utcán, akiknek van partnerük az ágyban. Nos, az ilyen nyavalyások megérdemelnék, hogy az adóhivatal mindenüket elvegye, amijük csak van!
-
-
-
-
-
-
Amikor gyerek voltam, tudományos eszközökkel pontosan mérni tudtam, ki az, akit befogadnak, és ki az, akit nem. Nevezzük ezt cipőfûző-módszernek. Mindjárt ezt is elmagyarázom. Egy csomó gyerek megy haza az iskolából. Beszélgetnek, kiabálnak, viccelődnek. Tudjátok - srácok. Egyikük letérdel, hogy megkösse a cipőfûzőjét. Ha a csoport megáll és bevárja - még azok is, akik nem látták, hogy letérdel -, ez azt jelenti, hogy az illető gyereket befogadták.
-
-
-
-