David Van Reybrouck

Ritkán ismerjük tetteink mozgatórugóit, némely cselekedetünk szükségszerûségét csak később színezzük ki érvekkel, amikor megpróbáljuk meggyőzni magunkat.

Ha feltárják a maradványokat, eltûnik valami értékes, a mulandóság tudata. Az idő kézzelfoghatósága. A régészet olyan, mint a morfium: amikor meg akarja menteni a testet, megöli a lelket.

Az igazságnak gyógyító ereje van.

A történelem nemigen tárja fel "létünk gyökereit", és nemigen szolgál "másnak szóló tanulságokkal". A haszon és az értelem más rendbe tartozó fogalmak, és a haszontalannak is lehet értelme.

Az újonnan megszerzett státushoz elkerülhetetlenül a korábbi elvesztésének érzése párosul, minden haladásra a veszteség árnyéka vetül.

A legjobb kérdés többnyire a jóindulatú hallgatás, amelyet időnként egy-egy empatikus észrevétel egészít ki.

Az utazás gazdagít? Egy frászt! Minimális foglalatoskodások halmaza. Csak utólag, az idő- és térbeli távolság révén tûnik a vállalkozás ismét egzotikusnak. A valóságos utazás a képzeletbeli utazás, a vágyakozás és az emlékezés alkotta utazás kényszerû korlátozása.

A tudományos nézetek korántsem csak felfedezések vagy érvek révén változnak. Legalább olyan fontos szerephez jutnak itt azok a szociális hálók, amelyekben a kutatók dolgoznak. Ezek a hálók határozzák meg, kinek hisznek és kinek nem, mely adatok számítanak megbízhatóknak, és mely emléletek valószínûsíthetők.

Vannak pillanatok, amikor a fáradtság a részegségre hasonlít.

A hírnév nemtörődömséghez vezet.

Ha egy csoport nem kap megbecsülést a jelenben, a múltban keres vigaszt magának - ez egy bevett eszköz arra, hogy fokozza magában önnön értékének és saját abszolút igazának tudatát.

Minden jó író a múlt elemeiből építi fel történeteit, ahogy a termesznek is korhadt fára van szüksége az élethez. A tökéletes eredetiség mítosza nemcsak téves, ostoba is.

Az ember döbbenten látja, hogyan kezdenek önálló életet élni bizonyos gondolatok, ha egyre többször hozakodnak velük elő.

A külföld a kamaszkor földrajzi változata. Amikor túl nagy a világ, én pedig túl bizonytalan vagyok.

A jövőbeni tökéletesség akár taszító is lehet.

Meg nem tudtam volna mondani, hány óra lehet. Úgy véltem, hogy olyan egy és három óra között van. Azt sem tudtam volna megmutatni egy Pretoria-térképen, hogy hol vagyok. Ezt a városrészt útikönyvem már nem jelölte. Ennyire még sohasem estem ki időből és térből. Ezt a fajta magányt szokás szabadságnak nevezni.

Kevés dolog árthat egy fiatal mûvésznek jobban, mint ha bemutatkozásakor az égbe menesztik. Annál még az is jobb, ha langyos kritikákat kap. Vagy ha csak idősebb korában lép a színre.

Egy nőt akkor is el lehet csábítani, ha valaki már bekötötte a fejét, csak kicsit több fáradtságba kerül.

Amikor az embert megragadja egy új kutatási terület, az a szerelem sajátos formája. Az első kontaktus a csábítás, a vonzás. Mint amikor egy partin elkapok egy csábító pillantást, amelyben ott a fondorlatos ármány, ismét odanézek, és már tudom, hogy késő, el vagyok veszve.

Az, aki megpróbálja összebékíteni egymással a költészet, az újságírás és a természettudomány egymástól homlokegyenest különböző világát, akárhogy is, de megdobogtatja a szívemet. Valamiféle szimultán sakkot játszik a szép, a jó és az igaz arisztotelészi erényeivel.