Devecseri Gábor

A lágy szellőről a sivatagi szél, s az édes bûnről a büntetés beszél.

Megszülettünk hirtelen, egyikünk sem kérte, kérve kérünk szép jelen, meg ne büntess érte.

Magam ura soha, mindig magam foglya: vezetem magamat, de orromnál fogva.

Hajad lombsátra illatos, arcod mosollyal harmatos; valóban: mint száz kis patak, rajta a mosoly úgy szalad. (...) Más arcot csak a könny tud oly bőven elönteni, mint e mosoly a te arcodat - száz patakká, napok növesztik zuhataggá.

Ha a szépre nézve, hozzátenni semmit sem áhítsz, csak belémerülni mint lelked otthonába: már nem éltél hiába.

Csak füvön élt a kis zebra, de most rákapott a zabra; végül is elvitték Szobra, ott oktatják szebbre-jobbra.

A hód, arcán enyhe pírral, csókolódzik a tapirral. Rosszalja a jegesmedve: "Nem vagytok még megesketve!"

Miért teve a teve? Mivel ez a neve. Ha más neve volna, már nem teve volna.