Hajad lombsátra illatos, arcod mosollyal harmatos; valóban: mint száz kis patak, rajta a mosoly úgy szalad. (...) Más arcot csak a könny tud oly bőven elönteni, mint e mosoly a te arcodat - száz patakká, napok növesztik zuhataggá.

Kapcsolódó idézetek

1. Szelíd szemed, mint a galambpár, dús fürtjeid szökellő kecskenyáj; fogacskáid mint hófehér juhok, mik a folyóról jöttek úsztatásról; mind ikret ellett, nincs közöttük meddő. Karmazsin szalag az ajkad, s a beszéded méznél édesebb. Sólem Áléchem
2. Rózsa, rózsa rengeteg, Lányok, lepkék, fellegek, Lányok, lepkék, fellegek, Illanó könny, permeteg. (...) Messze libben a hajad, Nevetésed itt marad, Nevetésed itt marad, Mint kendőd a szék alatt. Weöres Sándor
3. Tépd el az időt, törd el a múltat, Gondold azt, hogy mától fogva élsz! Könnyfényû hûs patak lemossa arcodat, És ha onnan majd visszatérsz, Egy új útra megtisztulva lépsz.
4. Szeretem, ahogy megcsillan a hajad a fényben, szeretem, ahogy mosolyogsz, amikor épp nem bujkálsz, vagy nem pózolsz senkinek. Szeretem a nevetésed, szeretem, ahogy megtelik csobogó bánattal a hangod, mint a nyári eső. (...) Szeretem a szemeidet, a boldogtalanságodat. Szeretlek. Laurell Kaye Hamilton
5. Áldhatnám sorsomat! De most mért áldanám? Most arcomat a könnyek sói mossák. Milyen szánalmas is, aki ily hányatott, Akit az ifjúság ráncokkal megrakott, Ami kedvest adott, azt visszavette nyomban És csak egyet hagyott: maró bûnbánatot. Mihail Jurjevics Lermontov
6. A szép arc, mint tavasz virága, Alig virul, hervadni kezd, Csak egy szépség van, mely sirig tart, Mit érzésünk másokra fest. Gyulai Pál
7. Kedves vagy így, Anyám, hogy most fölém borul hajadból mind a hófehér, és úgy dajkálsz szemed sötét ölén, hogy megszeret az ég és fölcserél; s így szinte jó, ha széthullok én, mint fény a felkavart patak vizén.
8. A sors megáldhat, meggyötörhet; Emelhet hír, vagy bukhatunk: A kedves arca sose hágy el; Õt áldja hûlő ajakunk. Reviczky Gyula
9. Szemhéjad, mint nárciszok szirmai. Mosolyod akár a hajnal. Szemeidben a szerelem tüze ég, és pillantásod lángra lobbant. Arcod a felkelő hold mindent betöltő ezüstje. Ébenfekete hajad karcsú nyakadra omlik, mintha csak az éj sötétje borulna ránk. Ajkaid csábító vörös rubintként ragyognak. (...) Szépséged elvarázsol és megigéz engem. Bársonyos bőröd illatától édes a mennyország ezernyi varázslatos kertje. Seherezád, szerelmem, az éj téged üdvözöl, s a nap aranyló sugarai vakító fénnyel ragyogják be szerelmünket.
10. Oly jó szeretni Téged, lengsz, mint illatos rétek, hajad nagy, barna alkony, engedd, hogy betakarjon. Tebenned mindig nyár van, forrásom vagy e tájban, szemed két fényes ablak, engedd, hogy benned lakjak. Csepeli Szabó Béla