Edward de Bono

Az elégedettség minden haladás ellensége - mint ahogy a lemondás is. Ha az ember azt hiszi magáról, hogy tökéletes, akkor nem tesz semmi erőfeszítést, hogy előbbre jusson, ha pedig feladja a próbálkozást, szintén nem tesz erőfeszítést.

A gondolkodási hibák többsége, sok kibogozhatatlannak tûnő rejtély nem a logika, hanem az érzékelés tévedése. Csak egy részét látjuk egy adott helyzetnek, vagy csak egy bizonyos szemszögből látjuk. Mégis mindmáig meg vagyunk győződve arról, hogy a gondolkodás legfontosabb eleme a logika, és az érzékelésre szinte semmi figyelmet sem fordítunk.

Utólag minden teremtő ötlet roppant logikusnak tetszik. Az egytől százig terjedő számokat mintegy öt másodperc alatt össze lehet adni egy olyan gondolati elv alapján, amely utólag okoskodva teljesen logikus - de ahhoz, hogy valaki eljusson ehhez az elgondoláshoz, kreativitásra volt szükség.

Mennyi esélye van a hangyának, hogy a fa törzséről egy adott levélhez eljusson? Minden elágazásnál csökkennek az esélyei, mert éppenséggel választhatna más ágat is. Egy átlagos fa esetén az esélye körülbelül egy a nyolcezerhez. Most képzeljük el, hogy ez a hangya azon a bizonyos levélen csücsül. Mennyi az esélye arra, hogy visszataláljon a törzshöz? Egy az egyhez, vagyis száz százalék. Ha csak egyenesen megy előre, és soha nem fordul vissza, nem tévedhet el. Ugyanez a helyzet az utólagos bölcselkedéssel is. Azt, ami utólag nyilvánvalónak tûnik, lehet, hogy nem láttuk előre. A gondolkodással kapcsolatos tévképzeteink jelentős része abból származik, hogy ezt nem vesszük tudomásul.

Az ellenzékben álló pártok tagjainak tehetsége és tudása, míg ellenzékben vannak, nagyrészt nem hasznosul, de mivel nincs más mozgásterük, kénytelenek folyamatosan támadni a kormányt, azaz negatívan hozzáállni a dolgokhoz.

A demokráciát arra tervezték, hogy megakadályozza a zsarnokságot, nem pedig arra, hogy a haladást elősegítse.

Annak az esélye, hogy logikával jutunk kreatív ötletre, nagyon csekély. De amint megvan az ötlet, nyilvánvaló, hogy visszatekintve logikus.

A matematika órán összeadjuk a számokat és megkapjuk a helyes választ. Aztán rátérünk a következő összeadásra. Nincs értelme több időt fordítani az összeadásra, mert ha egyszer megvan a helyes válasz, annál jobbat már nem kaphatunk. Sokan egész életükben így mûködnek. Mihelyst van egy válaszuk egy problémára, abbahagyják az arról való gondolkodást. Megelégszenek az első adódó válasszal, amely útjukba kerül. A való élet azonban nagyon különbözik az iskolai feladatoktól.

Egy szokásos üzleti megbeszélés során általában nem engedjük meg magunknak, hogy az érzelmeinket kinyilvánítsuk. Az érzelmek azonban mindenképpen utat találnak maguknak - csak legtöbbször a logika álcájában.

A gondolkodás az ember legfőbb erőforrása. Ám sohasem lehetünk teljesen elégedettek e legfontosabb készségünkkel. Bármilyen jók lettünk, mindig arra kell törekednünk, hogy még jobbak legyünk. Rendszerint csak azok az emberek vannak megelégedve saját gondolkodásukkal, akik úgy vélik, hogy a gondolkodás egyedüli célja bebizonyítani, hogy igazunk van - mégpedig saját megelégedésünkre. Ha csak korlátozott elképzelésünk van arról, mire képes a gondolkodás, akkor önelégülten állapíthatjuk meg, hogy milyen kiválóak vagyunk ezen a téren, de egyébként nem.

A kreatív emberek egyszerûen másoknál több időt töltenek azzal, hogy igyekeznek kreatívak lenni, mert őket a kreativitás motiválja.

Nem érdemes kreativitásra törekedni, ha nem ismerjük fel saját jó ötleteinket sem.

A gondolkodásról való gondolkodásra fordított idő soha nem elvesztegetett idő.

A szembenálló nézetek kezelésének egyik leghatásosabb módja, hogy azt feltételezzük róluk, hogy adott körülmények között mindegyik helytálló lehet.

Folyamatosan elnézést kérünk az érzelmeinkért és érzéseinkért, mert úgy neveltek bennünket, hogy ezek nem tartoznak a logikus gondolkodás körébe. Ezért vagyunk hajlamosak a logikus gondolkodás kiterjesztéseként kezelni őket. Ha nem szeretünk valakit, azt gondoljuk, biztosan jó okunk van erre.

Az ember nem kényszerítheti magát (vagy másokat), hogy legyenek új ötleteik, ám megparancsolhatjuk magunknak (és másoknak is), hogy fordítsunk időt az új ötletek keresésének legalább a kísérletére.

Amit tényként kezelünk, az sokszor egyszerûen csak jóhiszemû vélemény, vagy egy adott pillanatban érvényes személyes meggyőződés.

Az érzelmeknek nem kell logikusnak vagy következetesnek lenniük.

A jó gondolkodó és a gyenge gondolkodó közötti különbség gyakran a fókuszálást koncentráló képességben rejlik.

Ha mindennel egyetértünk, nem sok helye van a társalgásnak.