Elizabeth Enslin

Mi, emberek gyakran nem látunk át a magunkkal cipelt kulturális poggyászon.

A magasság nagyon keveset számít, ha két ember (...) szellemileg passzol egymáshoz.

A kisbaba pont olyan, mint a mangó. Ha megérik, lepottyan.

Csakúgy, ahogy a magvak növényekké fejlődnek, a gyerekek pedig felnőttekké válnak, egy-egy társadalmi rendszer is felnevelhet egy másikat. Csakúgy, mint a biológia, a történelem is követi a természet törvényeit. A feudalizmus kapitalizmussá fejlődik. A monarchiák demokráciákká.

A fejlődés volt az első támadás a kapitalista háborúban, amit az önállóság, önellátás és autonómia ellen vívtak. És hogy ki volt az ellenség? Azok, akiknek nem volt szükségük vásárlásra vagy eladásra. Akik megtermelték a saját ételüket. Azok, akik nem vágytak a Coca-Colára. A küldetés? Rávezetni az embereket, hogy szükségük van Coca-Colára és babatápszerre. Változtassuk meg az életüket úgy, hogy szükségük legyen hibrid magvakra, növényvédő szerekre meg traktorokra. Még jobb, ha meggyőzzük őket, hogy pénzt kell kölcsönvenniük ahhoz, hogy kielégíthessék növekvő igényeiket és vágyaikat. Akkor majd még többet fognak termelni és eladni, hogy visszafizessék a kölcsönt. Addig meg tartsuk a markunkban őket, hagyjuk, hogy ők és a gyerekeik és a gyerekeik gyerekei vásároljanak, eladjanak és kölcsönözzenek az örökkévalóságig. Az eredmény? Folyamatosan gyarapodó olcsó munkaerő, bővülő fogyasztói piac, nagyobb vállalati profitok.

Azok az emberek, akik a véleményemet kérik, azok megérdemelik a válaszomat.

A természetesség nem választható el a kultúrától.