Ugrás a tartalomra
Csakúgy, ahogy a magvak növényekké fejlődnek, a gyerekek pedig felnőttekké válnak, egy-egy társadalmi rendszer is felnevelhet egy másikat. Csakúgy, mint a biológia, a történelem is követi a természet törvényeit. A feudalizmus kapitalizmussá fejlődik. A monarchiák demokráciákká.
Kapcsolódó idézetek
-
A természettudományok és a társadalomtudományok úgy fejlődnek, hogy a régi elméleteket újakkal helyettesítik, és ezek a régiek romjaira épülnek fel. A matematika tudományának, éppen ellenkezőleg, megvan az a kiváltsága, hogy oly módon gyarapodjon, hogy az új téziseket megtartják a régiek mellett.
-
A szabadság, egyenlőség, testvériség fogalma is átcsapott annak ellentettjébe. Jelenlegi világunk fogalomzavaros, a nagy "demokráciák" feudálisak. A "szabad" társadalmak pénz uralta, "kenyeret és cirkuszt a népnek" alapú rendszerek.
Erőss Zsolt
-
A hatalom formája mindig ugyanaz: egy fát formáz a gyökerétől a csúcsáig. Központi törzséről ágak hajtanak ki, és azokból is ágak sarjadznak, mind vékonyabb, tapogatózó, fokozatosan előretörekedő ujjak. A hatalom egy kifelé terjeszkedő élőlény kontúrját formázza, amely egyre messzebb és messzebb nyújtózik keskeny csápjaival.
Naomi Alderman
-
A politikai alkuk és kompromisszumok sorozatot alkotnak, és még ha a folyamatok bonyolultnak tûnnek is, a lényegük egyszerû: mindenki pénzt akar szerezni valamilyen módon, a bürokratikus rendszerek is. Adok-kapok. Így épülnek fel a civilizációk.
Fredrik Backman
-
Egyes fák virágzanak, mások meghalnak. Egyes szarvasmarhák erőssé nőnek, másokat elvisznek a farkasok. Egyes férfiak elég gazdagnak és elég butának születnek ahhoz, hogy élvezzék az életüket. Semmi sem igazságos.
-
A hatalom, mint valamiféle emberi viszony, minden társadalomban megjelenik. Ez az emberi természet következménye.
Csányi Vilmos
-
Az emberi társadalmak története küzdelmek sora az uralkodók és az elnyomottak, a gazdagok és a szegények, a hatalomra törők és szolgasorba vágyók, meg azok között, akik fel akarják szabadítani önmagukat és embertársaikat. A hatalom és a szabadság, az uralom és a lázadás, az állam és társadalom elvei örökös ellentétben állnak. Ez a feszültség sohasem oldódik; az emberiség ma ebbe az irányba halad, holnap meg abba. Egy új rendszer felemelkedése vagy egy régi bukása nem jelent valami titokzatos törést a fejlődésben, vagy egy még titokzatosabb fejlődési szakaszt; egy új rendszer felemelkedése vagy egy régi bukása pontosan az, aminek látszik.
-
A társadalmak olyanok, mint az óceánok: emberfia nem akadályozhatja meg és nem fokozhatja az árapály mozgását, amely megváltoztatja a tengerek partvonalát. Mindazok, akik szembeszegülnek a dagállyal és az apállyal, elsodortatnak.
-
Minél fejlettebb a személyiség, minél emberibb, annál nagyobb mértékben ura ösztöneinek. Az emberré válás útja az ösztönöktől az érzelmeken át vezet a tudatos magatartás dominanciájáig.
Montágh Imre
-
A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk. A tudománynak nagy előnye az egyénnel szemben, hogy sok-sok generáció alatt fejlődik ki.
Ron Aharoni