Emil M. Cioran

Ma bosszúvággyal ébredtem. Csak azt nem tudom, kin álljak bosszút.

Minden ember, aki dicshimnuszokra vagy legalábbis elismerésre törekszik, arról tesz tanúságot, hogy nem elég gőgös.

Azt hiszem, az elképzelhető legrosszabb pszichiáter lennék, minthogy minden betegemet megérteném, és igazat adnék neki.

Akkor nevezünk valakit régi barátunknak, amikor megállapítjuk, hogy már nincs mit mondanunk egymásnak.

A megalomán az az ember, aki hangosan kimondja azt, amit mindenki némán gondol magában.

Csak akkor hívjuk a halált, ha többé-kevésbé egészségesek vagyunk; amint egy kicsit is gyengélkedünk, nyomban rettegni kezdünk tőle.

Senkinek sem bocsátjuk meg, hogy csalódást okoztunk neki: halálunkig haragudni fogunk rá.

A tömeggel sohasem szabad egyetérteni, még akkor sem, amikor igaza van.

Harmincéves koromig egyetlen gondolat foglalkoztatott: az öregek kiirtása; most, hogy elmúltam ötven, a fiatalok kiirtása érdekel.

Minden undorunk mélyén önundor rejlik.

Az igazi pokol? Ha semmit sem tudnánk elfelejteni.

Egy fordítás, ha világosabb, érthetőbb, mint az eredeti, rossz. Ez ugyanis azt bizonyítja, hogy a fordító nem tudta megőrizni az eredeti többértelmûségét, és döntött -, ami is bûn.

Mit számít az, hogy élek, vagy hogy meghalok, vagy hogy - de ezzel kész is. Több lehetőség nincs. Micsoda szerény választék!

A kultúra csak tûzijáték a semmi háttere előtt.

A létezés elé kitûzött célok közül, ha szemügyre vesszük őket, melyik nem bohózatba vagy hullaházba illő?

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.