Émile Verhaeren

Óh, áldott béke e gyönyörû esti csendben! Szemem visszafelé nézi az éveket, és oly tökéletes egyszerre életed, hogy könnyes hódolat remegi át szerelmem.

Hótól fehér az út, halottak a faluk; a sok kristályos nagy kopár fa, és a didergő fák sora úgy áll fehér cukorba mártva. Belepte már a malmot a fehér moha s olyan, akárcsak egy kelepce és készen áll prédára lesve;