Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Ernest Hemingway
Földi életünk rövidre szabott. Élvezzük, rendületlen hittel és ki nem fogyó hálával.
Vannak olyanok, akiket az ember nem mer megsérteni. Azt érzi ilyenkor, hogy a világ összedőlne, a szemünk előtt dőlne össze, ha kimondana bizonyos dolgokat.
Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól.
Jéghegyek vagyunk önmagunk óceánjában, egytized rész, ami látszik belőlünk, kilenctized lenn van a mélyben.
Rövid az élet, és hosszú a csúnya nők sora.
Most már sose írja meg azokat a dolgokat, amiket félretett, hogy majd később írja meg őket, ha már eleget tud, s jól megírhatja. Igen, legalább meg kellett volna próbálnia. Lehet, hogy az ember sose tudja megírni, azért teszi félre őket, s halogatja a kezdést. Nos, ezt most már sose fogja megtudni.
Mindnyájan arra születtünk, amit csinálunk (...). Ahhoz van tehetséged, amivel a megélhetésedet megszerzed, mindegy, hogy mivel.
A spanyol szólásmondás szerint tele illúziókkal halt meg. Életében nem volt ideje rá, hogy egy illúziót is elveszítsen, s arra sem, élete végén, hogy befejezze a bûnbánó fohászt.
Ami történt, megtörtént. Most már arra kell gondolnunk, hogy mi a dolgunk.
Ha az ember igazán megérett a nőre, mindig meg is kapja. Nem kell törődnie vele. Előbb vagy utóbb megjön.
Olvassa, amit írtam, az olvasás öröméért! Bármi egyebet talál benne, arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz.
A halak, hála Istennek, nem olyan értelmesek, mint mi, akik megöljük őket; ámbár sokkal nemesebbek és sokkal hasznavehetőbbek nálunk.
Nemcsak azért öltem meg a halat, hogy kenyerem legyen, és hogy eladjam eleségnek (...). A dicsőségért öltem meg, és azért, mert halász vagyok. De szerettem, amíg élt, és azután is szerettem. Ha szeretjük, akkor nem bûn megölni. Vagy csak annál nagyobb bûn?
Akkorra már megtanultam, hogy sohasem szabad kiszárítanom az írás kútját, hanem már akkor abba kell hagynom a munkát, mikor van még valami a kút fenekén, hadd teljen meg az éjszaka folyamán abból a forrásból, amely táplálja.
Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog. Semmi mást nem kell tenned, mint leírnod egyetlenegy igaz mondatot. A legigazabb mondatot, amit tudsz.
Szamárság feladni a reményt. (...) Azonkívül bûn is, azt hiszem.
Ha vége szakad valaminek, akár rossz volt az, akár jó, mindenképpen ûr marad a helyén. Ha rossz volt, az ûr magától is megtelik. Ha jó, akkor csak úgy lehet megszüntetni, ha a helyébe az ember valami jobbat talál.
A férfiember is megkívánja néha az egyedüllétet, és a lányoknak is szükségük van néha a magányra, s ha egymásba szeretnek, akkor kölcsönösen féltékenyek lesznek erre a magány utáni sóvárgásra.
Gyönyörû dolog a bûn. (...) Mindenki, aki a bûnt kergeti, tudja, hogy mit csinál.
Mindig az volt az érzésem, hogy a természettudósok mulasztást követnek el, amikor nem vonják be megfigyeléseik körébe a háborút.
« Előző
1
2
3
4
5
Következő »