Esko Valtaoja

Akármilyen isten előtt borulsz is le, valószínûleg rossz istent imádsz. A fenti mondat szinte az egyetlen biztos dolog, amit a vallásról mondani lehet, és ez sem tartalmaz semmilyen mély igazságot, hiszen csak egy egyszerû matematikai állítás.

Rátalálni az igazságra természetesen minden hívő szerint egyszerû és könnyû. Csak be kell lépni a vallás valóságába, le kell térdelni, és meg kell vallani bûneinket Jézus előtt, auditáltatni kell magunkat, kimondani, "nincs más Isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája", befogadni a mantrát, vagy elvégezni valami mást a számtalan vallás számtalan ceremóniája közül. Utána, amennyiben az ember igaz életet él és megnyitja bensőjét, megtalálja és megérti az Igazságot. De melyik vallás igazságát? Természetesen az enyémet, a többi rosszabb lehetőség, tökéletlen, vagy egyenesen az ördög kísértése. - Ez az út nyilvánvalóan nem vezet sehová, noha igaz sok hívő számára képtelenségnek tûnik ezt felfogni és elfogadni.

A világ összes, egymásnak ellentmondó és részben teljesen ellentétes vallásából csakis egyetlen egy lehet igaz; hát mennyivel valószínûbb, hogy többi módjára az az egy is csak emberi kitaláció, vágyálom, melyet az egyes emberek és közösségek számára való hasznossága tart fenn. Akkor miért fárassza magát az ember, hogy egyáltalán spekuláljon bármiféle túlvilágiról?

A valóság jó eséllyel létezik. Csak még senkinek nem sikerült bebizonyítania.

Az ember nem mindennek mértéke; érzékeink, eszünk, értelmünk és logikánk nem elegendő a valóság felfogására még csak azon a szinten sem, melyen napjaink fizikája a matematika segítségével a valóságot ábrázolja.

Egy gyerek is érti, mi az idő, de senki nem érti, mi az.

Az élet története olyan film, melyben, úgy tûnik, nincs egységes cselekmény, megjósolhatóság, boldog vég vagy bármi tanulság. Egy baci véletlenül elkezd oxigént termelni, és feltárul az ajtó a bonyolultabb élet előtt; összeütköznek a tektonikus lemezek, és az élet bolygója a halál mezejévé sivárul; a dinoszauruszok nyakába pottyan egy túlságosan nagy kődarab, és kezdetét veszi az emlősök uralma. A számára adatott játékszabályok alkotta keretek között a kozmosz kénytelen volt megteremteni a csillagokat, a bolygókat, és a jelek szerint az életet is; az élet pedig a maga részéről kénytelen volt betartani a darwinizmus egyszerû, megkerülhetetlen logikáját. De ezt követően minden más puszta véletlennek tûnik.

Matematikailag könnyû kimutatni, hogy az őszinte emberek közösségében egy magányos szélhámos mindig sikerrel jár, de aligha igényli bárki is ennek bebizonyításához a matematikát.

Mindig képesek vagyunk elfordulni, behunyni szemünket, becsukni fülünket, még agyunkat is elzárni, vagy minden eszünket és érzelmünket bevetve azt magyarázni, miért áll mégis úgy a helyzet, ahogy azt hisszük, nem pedig úgy, ahogy tudjuk.

Egy egyébként tökéletesen épeszû ember is teljesen megzavarodhat, ha saját vallásáról vagy eszméjéről van szó. Csak valamiféle igen korlátozott és a gondolkodás többi részétől szigorúan elkülönülő pszichózis lehet, amikor egy professzor vagy elnökjelölt hisz a hatezer éve bekövetkezett teremtésben, vagy amikor szülők teszik kockára gyermekeik életét azzal, hogy nem oltatják be őket, vagy pasztörizálatlan tejet itatnak velük.

Az ember teljes szívéből képes hinni bármiben, ahogy azt a világ vallásainak, kultuszainak és lököttebbnél lököttebb földi ökörségeinek választéka is mutatja.

Változás nélkül nincs fejlődés, a régi elpusztítása nélkül nincsen új, halál nélkül nincs élet.

Még ha a világ minden tudása a miénk is lenne, az összes kvark megtett és elkövetkező tánclépését is beleértve, mégis szükségünk lenne egy kerettörténetre, magyarázatra; e nélkül nem rendelkeznénk rálátással, és emiatt valós tudással sem, csak tények végtelen felsorolásával.

A világot nem lehet a tudomány eszközeivel vizsgálni, ha nem érzünk iránta heves szenvedélyt, és a mûvészet eszközeivel sem ábrázolható a világ, ha nem érzünk iránta szeretetet.

Noha minden gyerekben ott rejlik egy kis kutató, kísérletező és feltaláló, a tudományos gondolkodásmód és a tudomány módszereinek elsajátítása nem olyasmi, amely egy felnőtt számára természetesen adódna, vagy legalábbis nem olyan könnyen, mint a mûvészi kreativitás. Újból és újból kénytelen vagyok rádöbbenni, milyen nehéz elmagyarázni e-maileket küldözgető, kétségkívül értelmes embereknek, mit jelent mondjuk az elmélet és mit a bebizonyítás, és miért van az, hogy a jónak és helyesnek tûnő gondolat valószínûleg se nem jó, se nem helyes.