Esti Kornél

Hallgatjuk a csendet, Megfulladunk benne, Mind a ketten tudjuk, Hogy el van ez már cseszve.

Minden ember tátott szájjal megváltásra vár valakitől valamitől...

Rohadt eső. Unott arccal Valahová lépdelek, Esernyőmet elé-húzom, Ne lássák az emberek.

Nekem új az, hogy látom, hogy semmit nem tudok. Jó lenne már végre valami olyan, ami biztos, hogy én vagyok.

Tudom alszol, ha ébren volnál, A csillagok közt barangolnánk, Körbe néznénk, a felhők csúcsán, Megszületnénk egymás ajkán.