Fábián Janka

A karácsony nem is igazi ünnep vastag hótakaró nélkül.

A múltunk nem megsárgult papírokon és elszíneződött tintával írt sorokban van, hanem bennünk: a bőrünk alatt, a zsigereinkben.

Egy kórház valóságos külön világ! Mennyi szenvedés, halál, de gyógyulás és élet is zsúfolódik egy épület falai közé! Az emberek sorsa az orvos kezében van - élet és halál felett dönthet. Az ilyen feladathoz csakis kellő alázattal és felkészültséggel lehet hozzáfogni.

A kertben ültek a szép tavaszi napsütésben, a régi hintán, és az egész világból csakis egymást látták.

Én hiszek neki, amikor azt mondja, hogy soha nem szeretett még senkit, és hogy én vagyok az élete értelme. Micsoda közhelyek, és mégis mikor ő mondja, és közben a szemembe néz a gyönyörû kék szemével - nos, akkor bármit mondhatna, mindent elhinnék neki. Talán ez a szerelem?

Miért van az, hogy mindig olyanok kérnek titoktartásra, akiket szeretek, így a jobb meggyőződésem ellenére minden alkalommal megígérem, hogy hallgatok?

Milyen gyönyörûséges, milyen kacér és magabiztos! Egyetlen pillantásával porba tudja sújtani, és ezt ma este már többször meg is tette.

Miért ilyen bonyolult az élet? Gyerekkorában úgy hitte, a szerelem egyszerû, tiszta és gyönyörû dolog lehet. De valójában kibogozhatatlan, kegyetlen és alattomos. Nem áldás, hanem büntetés.

Egy nap majd észhez tér ez az ország. De mikor? Már éppen ideje lenne!

Nem szép elolvasni más levelét. De hangosan felolvasni egyenesen alávaló dolog. Különösen, ha egy személyes levélről van szó.

Talán törvényszerû, hogy harminc felett egy nő felfigyel a fiatalabb férfiakra. Talán így akarja valamiképpen megállítani az idő múlását.

Nincsenek-e rengetegen, nők és férfiak egyaránt, akik, bár egyetlen percre sincsenek egyedül, mégis magányosak?

Ha valamivel határidőre el kell készülnie az embernek, hirtelen minden más elkezdi jobban érdekelni, különösen, ha azzal húzhatja az időt.

Aki szép, az nem lehet boldog... mindent egyszerre nem lehet!

Az ember lelke kifürkészhetetlen, és sokszor még a hozzá legközelebb állók sem tudhatják, mi rejlik a legmélyén.

Mindenkinek másféle tehetség adatott, és az a feladatunk, hogy a sajátunkat kamatoztassuk, nem az, hogy a másokét irigyeljük.

Egy szülőnek a legnagyobb csapás a gyermeke halála.

Ha valaki tehetséges, és meg is tud élni a talentumát és a szorgalmát kamatoztatva, akkor nem számít, hogy férfi, vagy nő-e az illető.

Vigyázni kell a régi, szép dolgokra, kislányom! (...) Ha elvesznek, eltûnnek, honnan fogjuk tudni, hogy az őseink mennyit és milyen odaadással dolgoztak rajtuk? Akkor hiábavaló volt a küszködésük, noha közben miránk is gondoltak, hiszen az utókornak emelték ezeket az épületeket, készítették a szobrokat, festményeket. Nos, mi vagyunk ez az utókor! Tehát tartozunk nekik annyival, hogy vigyázunk mindarra, amit létrehoztak... ha már mi most nem is iparkodunk annyira, hogy maradandó dolgokat alkossunk.

Van, hogy még a csoda sem segíthet.