Falcsik Mari

Ne listázd minden kis halálod nem jó a múltba vájni látod úgy úgy sirasd csak ifjúságod azzal még vissza nem hozod.

Ha majd végképp öregség kútjába estünk alabástrom elefántcsont vagy sárga márvány lesz testünk mit látunk majd az ágyban izzadtan egymásra lesve vajon miféle anyagból van két szép öreg szerelmes ember teste.

Gyûlnek az évek apad a lét tanuld a létidő tételét minő Isten-vetette csel ahogy gyarapszik úgy fogy el.

Túlhordott terheket eldobálva veled bármi lenni? igen: mielőtt nem marad magamból végképp semmi.

Most ilyen korszak van ez már a harctér nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél most már kisírom semmi nem riaszt el hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel a Föld is lakható hely lett miattad épp csak nem veled - te aztán megadtad.

Nem azért érzek mert jó vagyok csak mert bennem így mozog a sûrû vér az érben évekig hordozódik benne az a sok alvadhatatlan érzelem nekem sem az: neked miért is lenne könnyû énvelem.

Próbáld ki: a halál árnyékából ha nézed minden perced mint az ünnep: a búcsú ünnepe nem kell ehhez a múlt gyönyöreit idézned csak megülni nyugton a napon és nagyon együtt lenni a csönddel s így kivárni míg színültig telsz vele.

Egyetlen mûalkotás készül az egész világon, amiben az emberi lét próbálja tükrözni magát, múltban, jelenben - és, ami a legnehezebb, igen, a jövőben is...