Fáy András

Ha éltünk boldogságát, minden reményeit, csupán egy pontba vonjuk össze, s a lélek ez egy ponton csüggvén egész erejével, ezen pont összerogyik, mit várhat többé a lélek az élet romja felett?

Városon mintegy színjátszói vagyunk az életnek, s csupán szerepei tulajdonaink; falun magok vagyunk a személyek, sajátunk az élet úgy bajával, mint örömével együtt. Városokon szétoszlunk érzeményeinkkel, s kis köreink biztos érzelmei elfúladnak a zaj tengerében; falun önmagunkba vonulva boldogítnak azok: itt hozzánk simul az élet, mely városon bő köntösként áll el tőlünk.

Tûnnek az öröm' napjai, 'S bús ködbe borúl életünk, Sírunk sohajtunk utánok De semmit viszsza nem nyerhetünk.

A pénz politikai levegő. Nélküle, ki társaságban élsz, lélegzetet nem vehetsz.

Különös az, hogy rendszerint más, sőt, éppen ellenkező tulajdonságokkal szoktunk mások előtt kérkedni, mint amelyekkel bírunk.

Minden embernek három nemû természete van. Egyik a Születésé, másik a Nevelésé, harmadik a Szokásé. Ezek szabadságunkat úgy megszorítják, hogy az többnyire nem egyéb mint nem tudása annak, hogy melyik természetünk határozta meg ezt vagy azt a cselekedetünket.

Az igaz Tudós nem lehet tudományában kevély: mert igen érzi, s tudja, mennyit nem tud még.

Háromszor születik az ember. Szüli őt az anya, a nevelés, és a szerencse; s rendesen mindegyik másmilyennek szüli őt.

Akkor élsz másoknak, midőn magadat felejted.

Szerencsétlen az, s nyûg annak az élet, akinek mindent a rangjához kell méregetni: illik, nem illik? Örömöt kell kihagynia, mert nem illik, búkat, bosszúságokat elfogadnia, mert illik.

A házasság és a bot, ellenkező dolgok az Ifjúnál és Öregnél. Az Ifjú kezében parádé a bot, de támasz a házasság; öregnél támasz a bot, de parádé a házasság.

Nincs szerencsétlenebb ember, mint aki soha tiszta rokon szívet nem szorított a magáéhoz; akinek csak bor s kártya adtak barátokat, s zúdult indulatok kedvet.

Aki kevés pénzzel, kis költséggel kíván perelni, kenetlen szekérrel utazik, gyantátlan vonóval hegedül.

A gyarló ember hajlandóbb szánni bukott barátait, mint örülni a szerencse szárnyain felemelkedetteknek. Talán úgy gondolja, hogy az előbbiek elmaradtak tőle, míg az utóbbiaktól ő maradt el.

A rágalom, irigység olyan mint a festő: nem adhat színt a tárgynak anélkül, hogy közben árnyékolást ne adna hozzá.

Ugyanaz a kebel, amelyik liheg a boldogságért, dúlja fel azt rendszerint maga előtt.

Sokszor, ha megkérdeznének, jó tanácsot tudnánk másoknak adni abban, amiben mi magunk bakot lőttünk.

Az úgynevezett világ, vagyis a közösség véleménye és ítélete valakiről néha csal ugyan, de többnyire helyes; ámbár a törvény előtt próbákkal ritkán tudná bebizonyítani. Olyan ez a vélemény, mint a vad szaga a kutyára nézve: homályos szaglás vezeti őt a vad biztos nyomára és fekvésére.

A barátság és a szerelem olyanok, mint a hegedûhúr, ami ha megereszkedik, még meghúzhatod, de ha elszakad, hiába kötözöd össze: mindig hamis hangot fog adni.