Ugrás a tartalomra
Az úgynevezett világ, vagyis a közösség véleménye és ítélete valakiről néha csal ugyan, de többnyire helyes; ámbár a törvény előtt próbákkal ritkán tudná bebizonyítani. Olyan ez a vélemény, mint a vad szaga a kutyára nézve: homályos szaglás vezeti őt a vad biztos nyomára és fekvésére.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ az a hely, ahol a dolog nem az, ahogy van, hanem ahogy hat. A világban az embert nem valódi élete, hanem színészi teljesítménye szerint ítélik meg.
Hamvas Béla
-
A világ, azoknak a világa, akik azt hiszik, el lehet érni, hogy igazságosság legyen, mindenkire egyformán vonatkozó törvények, nemes célból történő fáradozás, méltóság, egyenesség, egyenjogúság a férfiak és nők között: ez csak azoknak a (...) világa, akik azt hiszik, át tudják verni saját magukat. És azokat is, akik körülöttük lebzselnek.
Roberto Saviano
-
Ha minden igaz, amit az ember igaznak vél, s amit érzékei annak mutatnak, akkor mindennek egyszerre igaznak és hamisnak kell lennie. Mert sokan vannak egymással ellentétes véleményen, s azt hiszik, hogy mindazok tévednek, akik nem osztják a véleményüket.
Arisztotelész
-
Minden ember azt ítéli meg helyesnek, amit ismer és tud, és ahhoz is ragaszkodik. Õk ezt hívják valóságnak. De a tudás és az ismeretek nagyon bizonytalan dolgok, így lehet, hogy a valóságuk csak egy illúzió. Mindenki a saját kis világában él és úgy, ahogy ő helyesnek gondolja.
-
Az emberek, ha azt mondják, amit hisznek, attól hitelesek lesznek. A hallgatóság mindig megérzi, hogy aki beszél, vallja-e azt, amit mond, vagy csak úgy a vakvilágba mondja.
-
A világ gondolatok szerint épül fel, ezért megítélhetünk gondolatokat belőle.
Rudolf Steiner
-
Igaz, hogy az emberek rendszerint pontosan ítélnek, amikor külsőnkről, képességeinkről, anyagi helyzetünkről mondanak véleményt. De sosincs igazuk, amikor ezek alapján meghozzák azt a bizonyos második ítéletet: hogy jó vagy rossz emberek vagyunk.
-
Az, hogy az állatvilág részei vagyunk, sok ember számára kellemetlen információ. Én azt gondolom, hogy az állatvilág a maga módján legalább olyan jó, mint az emberi világ. Az állatok funkcionálisan tökéletesen megfelelnek a saját környezetüknek, beleértve a társas környezetüket. Egy kutyafalkában a társas lét nagyon gazdag, és érzelmileg is komplex világot jelent, ami semmivel sem alább való az ember világánál.
-
A társadalom mintákat állít, de nem biztos, hogy ezek jók és igazak, és követésre valók, meg kell tanulni értékelni, hogy eldönthessük, hogy amit látunk, az jó-e vagy nem.
Csányi Vilmos
-
Nehezen elviselhető abban a tudatban élni, hogy a világ alapvetően nincs rendben, ezért az emberek hajlamosak arra, hogy mindazt, amit tapasztalnak, valamilyen módon igazságosnak tekintsék. (...) Az emberek a lottónyertesről azt tartják, hogy azért nyert, mert keményebben dolgozott a szelvényén, mint mások, akik nem nyertek! Ennek a logikának szomorú következménye, hogy a balszerencse, sőt a bûncselekmények áldozatairól viszont azt képzelik, hogy rászolgáltak sorsukra. Az igazságos világra vonatkozó elképzelés szerint az emberek azt kapják, amit megérdemelnek. A büntetés segít helyreállítani a világ rendjét, a megsértett rend helyreállítása lehetővé teszi a világ igazságosságára vonatkozó feltevés továbbmûködtetését az állandósult igazságtalanság közepette.