Fekete Gyula

Ritkán igaz, amit sûrûn bizonyítanak.

Aki azt akarja, hogy mindenki szeresse, sokat kell hazudnia.

Két felnőtt ember, aki nem bír meglenni egymás nélkül, miért nem bír meglenni egymással?

A test legtürelmetlenebbül mindig azt követeli, amire leginkább ráéhezett. A szellem, a lélek törvénye valahogy más; annak evés közben jön meg az étvágya. Ha azt koplalásra fogják, lassan az igények is elsorvadnak; éppen a koplalástól múlik el a szellemi éhségérzetünk.

Aljasságaim egyike, hogy ha szerelmes voltam, akkor is megtetszett más nő; mintha ez a dolog teljesen független volna attól, hogy valakit szeretek. Poligám hajlamok, mondják erre cinikusan az okosok. De ez hazugság, mert azonosítja valamiben a nőket; olyan nőket azonosít, akik még csak nem is mérhetők egymáshoz. Azoknak egyszerû ez, akik minden nőben csak a nőstényt látják, igényük sincs többre. Azoknak is - ha vannak ilyenek -, akiknek csak egyetlen nő van a világon, s az az övék. De én ebben a dologban sosem tudtam jó lelkiismerettel eligazodni. Pedig nehezen viselem el, ha a lelkiismeretem nem tiszta. Skizofrén vagyok férfinak, ez a valóság.

Nem lehet a női szépséggel betelni. És mind másképpen szép - nekem azok a nők a legszebbek, akik a maguk módján szépek -; fájdalmasan, gyötrelmesen szépek tudnak lenni.

Olykor az ember maga sem tudja, szerelmes-e hát, vagy csak a mirigyei követelőznek, de van ennek egy biztos próbája: a távolság. A szerelmet felszítja, a kívánságot elaltatja.

Számtalanszor tapasztaltam: a szerelmi párharcban a nőknek sokkal fejlettebbek az ösztöneik, és jobbak a reflexeik. Mindig kerül náluk kijátszatlan adu. Legalább is addig kerül, míg ki nem játsszák az utolsót.

A párválasztásnál a véletlennek alig lehet szerepe. Tehát a szerelemnek sem? Annak a fajtának, hogy "meglátni és megszeretni pillanat mûve volt" csakugyan kevés az esélye, de hát ennek a fajta szerelemnek csak a kitalált történetekben van esélye. Megkívánni, azt igen, azt lehet egy pillanat alatt, akár még fényképről is, kivált, ha az illető szép hölgy elég csupasz. De megszeretni?... Maga a fogalom is folyamatot jelez - megszeretni -, s nem is percekkel mérhető folyamatot. Ami vagy bekövetkezik, vagy sem, ha megkívánja, s akár meg is kóstolgatja egymást a lány meg a fiú.

Csodálatos katalizátor a szerelem; minden létező energiának, amely az ember sejtjeiben fészkel, megsokszorozza a hatásfokát. Valóságos érzelmi detonáció; felszabadítja a latens energiákat is.

Nem biológia a szerelem (akkor az állatok is szerelmesek lehetnének), hanem pszichológia. (...) Mert az benne a csudálatos, a gyönyörû, hogy (ez még biológia) ezer és tízezer hozzám való fiú közt itt van ez az egyetlenegy (most jön a pszichológia), aki ezer és tízezer hozzá való lány közül csakis engem akar, engem választ, engem szeret, és végleg elszánta magát, hogy hozzám kösse az életét. Így leszünk egymásnak a legfontosabbak... épp ez a szerelem! Amikor a lány meg egy fiú eljut odáig, hogy kölcsönösen, egyik a másikat a világon mindenkinél fontosabbnak érzi.

Vettem már észre máskor is: ha az élet nagy dolgaiban mindenáron okos akarok lenni, végképp összegubancolódnak bennem a csupa okos gondolatok. Ha innen kezdem a szálakat felfejteni, ha onnan, biztos, hogy ehhez a gubanchoz jutok el. Minden szemszögből csalogat valamiféle megvilágosodó igazság, és minden igazságban csakugyan van valamennyi igaz is. De valahogy sohasem fenékig igaz az igazság.

Borzasztó úgy élni, hogy még hazudni sem tud az ember magának valami kicsike, talpalatnyi mennyországot.

Meglehet, az embert nem a siker méri, amit elért, hanem az, amit megpróbált elérni, teljes erőbedobással. Meglehet, a próbálkozás több az eredménynél, a lehetetlen vállalkozás sikertelensége a könnyû sikernél - biztosan érzem, hogy több. Valamilyen szempontból - több.

Nem tudnék választani. És az is lehet, nem azért nem tudnék választani, mert egyikükben sincs meg mindnyájuk szorzata - a közös többes -, de a nemeket nem tudnám kimondani. Mert ha igent mondanék egyre, az összes többire nemet kellene mondanom.

Milliószor messzebbre látunk sötétben, mint világosban. Ki látja fényes nappal a csillagokat?

Jó házasságban a házasfelek mindennap újra érzik, hogy tartoznak egymásnak, méghozzá napról napra nő a tartozásuk... Ez a világon az egyetlen boldog eladósodás.

Az igazi szerelmet, az igazi szeretetet, az igazi barátságot csakis ingyen adják, ingyen kapják.

Van valami, amiben a sok a kevés. Amiben a legtöbb volna - az egyetlenegy.

Gondolat és érzés éppen úgy elválaszthatatlan, mint az áramkör két pólusa; akár a tudomány igazát vonod ki az emberi szellemből, akár a mûvészi szépet: egyformán nulla lesz az eredmény.