Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Vettem már észre máskor is: ha az élet nagy dolgaiban mindenáron okos akarok lenni, végképp összegubancolódnak bennem a csupa okos gondolatok. Ha innen kezdem a szálakat felfejteni, ha onnan, biztos, hogy ehhez a gubanchoz jutok el. Minden szemszögből csalogat valamiféle megvilágosodó igazság, és minden igazságban csakugyan van valamennyi igaz is. De valahogy sohasem fenékig igaz az igazság.

Fekete Gyula
🐶 Kutya 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hogy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk. Teller Ede
  2. Az igazságban az a furcsa, hogy a felismeréseinket megelőző és a belőlük fakadó érzelmeink soha nem állnak egyensúlyban. Még az igazság sem tökéletes. Cecelia Ahern
  3. Nyilvánvalóan mindaz, amit egészen mostanáig teljesen igaznak fogadtam el, vagy az értékektől, vagy az érzékek közvetítésével jutottak el hozzám. Ezeket azonban olykor csaláson kaptam rajta, márpedig a körültekintő okosság azt követeli, hogy sohase bízzunk meg teljesen azokban, akik akár csak egyszer is rászedtek már bennünket. René Descartes
  4. Az, ami pontosan meghatározott, elrendezett, tényszerû, soha nem elég, hogy átfogja a teljes igazságot: az élet mindig túlcsordul a serleg peremén. Borisz Leonyidovics Paszternak
  5. Az ember nem attól lesz okos, hogy mindenre tudja a helyes választ. Attól lesz okos, hogy mindig a helyes kérdéseket teszi föl. Jodi Lynn Picoult
  6. Az igazság nem egy! És nem oszthatatlan! (...) Az ostobaság, a szûkkeblû önzés, az oszthatatlan. Az igazság éppen hogy sokrétû és összetett. Ahány nézőpont, annyi okfejtés. És minden nézőpontnak lehetnek csúnya igazságai, de lehetnek becsületes tévedései is. Száraz Miklós György
  7. Az igazság, főként a mi bonyolult és áttekinthetetlen világunkban, mindig összetett, sokszor ambivalens, homályos, nehezen kideríthető. Kellemetlen is lehet, mert nem könnyû bánni vele. Márpedig az ember nyilvánvalóan, talán ösztönösen igyekszik elkerülni azt, ami kellemetlen. Axel Hacke
  8. Az igazságnak sokféle perspektívája van. Ha csak egyre szorítkozunk, vészesen közel kerülünk az abszolút hibához. Afonso Cruz
  9. Gyakran a jó dolgok nem jó előszéllel indulnak. És fordítva: valami jó belecsalhat egy olyan zavaros, rossz gubancba, melyből később nem tudsz kikeveredni. Müller Péter
  10. Szokott kudarca a nagyon feldicsértnek, hogy nem váltja be a hozzá fûzött reményt. A valóság sohasem ér fel az elképzeléssel, mert könnyû gondolatban magunkra ruházni minden tökélyt, de nehéz elérni. A képzelet a vággyal társul és mindig többet tesz fel a dolgokról a valóságnál. Bármilyen nagyok a kiváló tulajdonságok, a képzetükkel nem versenyezhetnek, s mivel a túlajzott várakozást megcsalják, inkább kiábrándulást keltenek, mint csodálatot. A remény nagy meghamisítója az igazságnak. Az okosság segítsen a bajon, és intézze úgy, hogy az élvezet nagyobb legyen az óhajnál. Némi előlegezett hitel alkalmas a kíváncsiság felkeltésére, de nem kötelez semmire. Jobban jársz, ha a valóság túlszárnyalja az elképzelést. Baltasar Gracián
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat