Frida Kahlo

Merj élni, meghalni bárki tud!

Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban.

Minek nekem láb, ha a szárnyaimmal repülni tudok?

Semmi sem abszolút. Minden változik, minden mozog, minden kering, minden rohan és elmúlik.

Soha nem festettem álmokat. A saját valóságomat festem le.

Lábak? Mi szükségem rájuk? Hiszen vannak saját szárnyaim, amelyekkel repülhetek.

Korábban azért ittam, hogy belefojtsam a bánatomat, de mostanra a rohadék megtanult úszni.

A szerelem olyan, mint egy illat, egy áramlat, egy zivatar. Te vagy az én egem, a rám hulló esőcseppek, én pedig a föld, amely befogad.

A szenvedély az a híd, amely eljuttat a fájdalomtól a változásig.

Remélem, hogy boldog a távozás, és remélem, hogy soha nem térek vissza.