Gabriel García Márquez

A szívnek több szobája van, mint egy kuplerájnak.

Mi, férfiak az előítéletek szerencsétlen rabjai vagyunk. (...) Ha viszont egy nő elhatározza, hogy lefekszik egy férfival, nincs az a kerítés, amit át ne ugrana, nincs az a vár, amit le ne rontana, nincs az az erkölcsi meggondolás, amivel ne törölné ki a fenekét: nincs az az Isten, aki számítana.

Egyszer az ura mondott neki valamit, amit ő nem tudott elképzelni: az amputált embereknek továbbra is fáj, zsibbad, viszket a nem létező lábuk. Így érezte magát ő is az ura nélkül: ott érezte maga mellett, pedig már nem volt sehol.

Csak egy dologra vágyom az életben: ha lenne valaki, aki megért.

A házassággal az a baj, hogy (...) minden éjjel véget ér, és minden reggel újra fel kell építeni, még reggeli előtt.

A gyerek iránti szeretet nem a vérből fakad, hanem a gondozás közben kifejlődött barátságból.

A rózsákat könnyeimmel öntözném, hogy érezzem töviseik fájdalmát, szirmaik szenvedélyes csókját.

Nincs az az orvosság, amely meggyógyítaná azt, amit a boldogság nem tud meggyógyítani.

Az emberiség ugyanúgy, mint a hadsereg a hadszíntéren, leglassúbb egységeinek sebességével halad előre.

Ne feledd, hogy a jó házasságban nem a boldogság, hanem a stabilitás a lényeg.

Ha a szerelem ölne meg, nem fájna a halál.

Légy te, vagy légyen bárki más, igen rövid idő múltán halottak lesztek, s azután pedig semmi sem marad meg belőletek, még a nevetek sem.

Próbálj jobb emberré válni, és ismerd meg önmagad, mielőtt megismernél valaki mást, és tőle várnád, hogy megmondja, ki vagy!

Mondj igent. (...) Akkor is, ha belehalsz a félelembe, akkor is, ha aztán megbánod, mert azt is csak bánnád életed végéig, ha nemet mondanál.

Hihetetlen, hogy milyen boldog tud lenni az ember annyi éven át, a sok marakodás, a sok cirkusz közepette (...), és közben azt sem tudja, hogy ez most szerelem-e, vagy sem.

A nők nem annyira a kérdésekre figyelnek, mint inkább a kérdések rejtett indítékaira.

A gyengék soha nem fognak bejutni a szerelem birodalmába, mely zord és irgalmatlan, (...) a nők csak a határozott és elszánt férfiaknak adják oda magukat, mert tőlük kapják meg az olyannyira áhított biztonságot, amely nélkül nem tudnak szembenézni az élettel.

Újabb és újabb sérelmeket forgattak ki a mélyből, régóta beforrott sebeket téptek fel, új sebeket ütöttek, és mindkettőjüknek rá kellett döbbennie a fájdalmas igazságra, hogy a házasélet harcmezején eltöltött hosszú évek alatt jóformán csak a haragjaikat terelgették ide-oda.

A szerelem az emberiség nagy, közös érzése, és bármi rossz, ami egy szerelemben történik, az a világ összes többi szerelmének is árt.

Az életemben az a legijesztőbb, hogy élek.