Gaius Sallustius Crispus

Győzelem után a gyáváknak is szabad dicsekedni, míg a kudarc a jókat is megalázza.

Az elme mûveiben az egyike a legtisztesbeknek, leghasznosabbaknak az olvasás, a történetek felidézése, írása.

Általában ugyanazt akarni és ugyanazt nem akarni, ez az igazi barátság.

Hamisan vádolja az ember önnön természetét azzal, hogy gyarló, rövid időre szabott, s inkább a véletlen kormányozza, mint az erény. Ellenkezőleg, ha megfontoljuk: nincs az emberi természetnél nagyobb, jelesebb; inkább az elszánás hiányát érzi olykor, mint az erőét vagy az időét.

A halandók életét a lélek vezérli és kormányozza, s ha az erény útján tör a dicsőség felé, magában is elég erős, hatalmas és messze fénylő: nem szorul a szerencsére, hiszen az derekasságot, elszánást s más jó tulajdonságokat sem adni, sem elragadni nem tud.

Illő, hogy a dicsőséget inkább a szellem, mint a test erejével keressük.

Keveseknek volt értékesebb a becsülete, mint a pénze.

Ha az emberek annyi gondot fordítanának a jóra, amennyi igyekezettel a hozzájuk nem illőt, a végképp haszontalant, sőt ártalmasat hajszolják, s inkább ők tartanák kézben a sorsukat, mint hogy a kezében legyenek, olyan nagyságra emelkednének, ahol halandó létükre dicsőségükben örökké élnének.

Az embernek, ha a többi élőlények sorából ki akar emelkedni, minden erejével arra kell törekednie, hogy az életét ne csöndben lábolja át, mint a barom, amelyet a természet úgy alkotott meg, hogy a földre görnyed és a gyomrának engedelmeskedik.

A jó sors (...) még a bölcsek lelkiismeretét is elaltatja.