Ugrás a tartalomra
Ha az emberek annyi gondot fordítanának a jóra, amennyi igyekezettel a hozzájuk nem illőt, a végképp haszontalant, sőt ártalmasat hajszolják, s inkább ők tartanák kézben a sorsukat, mint hogy a kezében legyenek, olyan nagyságra emelkednének, ahol halandó létükre dicsőségükben örökké élnének.
Kapcsolódó idézetek
-
Valószínû, hogy az emberek nagy része szívesen lenne jó, vagy legalább is mérsékelné rosszaságát, ha módjában állna. Sajnos, a jósághoz nagyon sok nyugalom kell és gondtalan élet. Ilyesmivel ma alig találkozunk. Az emberek egy részének van valamije - ezek azért nem lehetnek jók, mert meg akarják védeni azt, ami az övék, illetve amit az imént szereztek. A többi embernek semmije sincs. Ezek igyekeznek szerezni valamit, ha mást nem, hát "egzisztenciát". Ezer ember pontosan ezer vetélytársat jelent. Tehát ezer olyan embert, aki másirányú elfoglaltsága miatt, sajnos, nem ér rá jósággal foglalkozni.
Bálint György
-
Az embereknek nem kéne annyit töprengeniük azon, hogy mit tegyenek, inkább azt vegyék fontolóra, hogy milyenek. Mert ha az emberek annak módja szerint jók lennének, akkor a cselekedeteik tisztán ragyognának.
Eckhart mester
-
A jósággal és ártatlansággal az emberek nem tudnak mit kezdeni, s talán ez az élet egyik legnagyobb rejtélye; nem tudnak mihez fogni azokkal az erényekkel, melyeket a természet oly bőkezûen adományoz, melyeket szóban mindenki magasztal, s amelyek aztán csak arra jók, hogy növeljék a boldogtalanságot.
Alberto Moravia
-
Bizony, ha az istenek gondját viselték volna az emberiségnek, akkor mindenkit jóvá kellett volna formálniuk, de ha ezt nem tették, akkor legalábbis törődniük kellett volna a jókkal.
Marcus Tullius Cicero
-
Az emberek azért élnek, hogy újabb emberek szülessenek a világra, majd amikor haszontalanok lesznek, meghalnak, hogy átadják helyüket még több embernek.
-
Az emberek többnyire habzsolni akarják az életet. Mind többet és többet akarnak maguknak. Ilyen hozzáállás mellett az élet nem ajándék, inkább zsákmány, amit másoktól rabolsz el.
Deepak Chopra
-
Bármily igaz is, hogy minden embernek kötelessége, annyira, amennyire tőle telik, mások jólétén közremûködni, s hogy aki hasznára nincs senkinek, érni sem ér semmit; mégis épp oly igaz, hogy gondjainknak ki kell a jelenidőn túl is terjeszkedniök, s helyes dolog, ha abbahagyunk olyat, ami az élőknek némi hasznot hajtana ugyan, de amit azért hagyunk el, hogy olyat tegyünk, ami sokkal nagyobb hasznot hajt majd unokáinknak.
René Descartes
-
Az emberek a sorstól boldogságot, sikert, gazdagságot követelnek; pedig a leggazdagabb ember nem az, aki a legtöbbet kapott, hanem aki a legbőkezûbben osztogatta saját magát embertársainak.
Leonyid Leonov
-
Ha az embernek túlságosan jól megy a sora, és jól érzi magát, szeretné, ha még jobb volna. Az emberiség átka lett, hogy sohasem lehet teljesen elégedett, és mindig a még tökéletesebb boldogságot hajszolja.
B. Traven
-
Temérdek pénz és hosszú-hosszú élet, a legtöbb ember (...) erre a két dologra vágyik mindenek felett. Csak az a bökkenő, hogy az emberek hajlamosak éppen azt választani, ami a legrosszabb nekik.
Joanne Kathleen Rowling