Garas Dezső

A fiatalok álmodják mindig az igazit, de az ágyukat az öregek vetik meg.

Sok mindent az ember csak leírni tud. Akkor a mondatokat javíthatja, pontosabbakká teheti, akkor egyedül van otthon, egyedül van szemben egy üres papírlappal. Szemben egy olyan nemlétező folyóval, egy nem létező horgászbottal a kezében és ki kell rántani egy igazi halat.

Szokták mondani, hogy az élet két semmi között egy villanás. Nem akarok én bölcselkedni, félreértés ne essék, de az ember néha belepillant ebbe a nagy büdös semmibe, és akkor a dolgok elkezdenek átértékelődni. (...) És az ember így bukdácsol lassan a gödörig...

Van, amikor nincs miről beszélni, mert az ember életében vannak olyan korszakok, hát már miért ne lennének? És van, amikor nem érdemes.

Mi úgy büntetjük meg a rendezőket, hogy megcsináljuk azt, amit kérnek.

Az évtizedek során kialakul az emberről egy kép, pedig mindenki változik. De ezt a képet már nehéz letépni, otthagyni. Én már rég otthagytam ugyan, de megmaradt rólam a régi, én pedig hagyom, mert mit lehet tenni ellene?

Az embernek van egy belső iránytûje. Ha az megzavarodik, és észak helyett a délt mutatja, akkor az ember nagyon nagy bajba kerül. Hogy (...) milyen kompromisszumokra hajlandó és milyen kompromisszumokra képes, az egy más kérdés. A belső iránytû azért jó, mert az kihúzza a csávából. Ha nem, az baj. De hát, (...) mindegyikünk élete tele van kompromisszumokkal. Csak az ökör következetes! Nem?

Számomra furcsa, ahogy egyesek a kapcsolatrendszereikkel bánnak. Szinte csak úgy barátkoznak, hogy abból előnyük származzon, és csak azt nézik, milyen hasznot húzhatnak belőle, hogyan érvényesülhetnek általa.