Ugrás a tartalomra
Szokták mondani, hogy az élet két semmi között egy villanás. Nem akarok én bölcselkedni, félreértés ne essék, de az ember néha belepillant ebbe a nagy büdös semmibe, és akkor a dolgok elkezdenek átértékelődni. (...) És az ember így bukdácsol lassan a gödörig...
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi élet olyan, mint egy rövidke felvillanás. Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük. Ebben a múló életben az ember ostobasága, ha arra kényszerül, hogy olyat tegyen, amit nem szeret - csak azért, hogy szenvedjen.
Jamamoto Cunetomo
-
A semmi kellős közepén, egyetlen kötélen egyensúlyozva haladsz, bízva abban, hogy egyszer átjutsz a másik oldalra. Van, hogy belezuhansz a vízbe, ki kell úsznod a partra, hogy aztán az elejéről folytathasd az utat. Van, hogy megtanulod, hogy mit jelent az egyensúly, és bizonyos távokat könnyedén megteszel. Vannak, akik egy tapodtat sem tesznek, csak bámulják a kötelet, és azt mondják, de jó annak, aki a másik oldalon van, míg valójában ők is bármikor oda juthatnának. Ezt az utat teszik meg azok, akik bátran vetik bele magukat az ismeretlenbe. Egy olyan világba, ahol lehet, hogy lesznek találkozások, amik bearanyozzák az életüket, miközben már az első pillanattól kezdve biztos, hogy nem tartanak örökké.
Oravecz Nóra
-
Lehet, hogy olyan alattomosan vannak elrendezve a dolgok, hogy az élet egyik pillanatról a másikra tönkremehet? Anélkül, hogy az ember tudná, hogyan is? Szinte észrevétlenül? (...) Arról van szó, hogy az ember választ, és rosszul választ? Vagy hogy ugyanazon a régi ösvényen jár az ember, és nem is tudja? S aztán egyszer csak ott hever a szemétdombon.
Ingmar Bergman
-
Lehet, hogy olyan alattomosan vannak elrendezve a dolgok, hogy az élet egyik pillanatról a másikra tönkremehet? Anélkül, hogy az ember tudná, hogyan is? Szinte észrevétlenül? (...) Arról van szó, hogy az ember választ, és rosszul választ? Vagy hogy ugyanazon a régi ösvényen jár az ember, és nem is tudja? S aztán egyszer csak ott hever a szemétdombon.
Ingmar Bergman
-
Az élet egy mély szakadék szélén egyensúlyoz: maradhatunk odafent, biztonságban, vagy megnézhetjük, mi van a bizonytalanon túl.
-
Mindennek vége szakad egyszer. Minden egyes másodpercben valahol a világon átutazik valaki az ismeretlenbe. Gyakran tapasztalta, hogy az életet a haláltól elválasztó nagy forgóajtó állandóan mozgásban van. A végtelenség emberi elme által felfoghatatlan egyenletében a halandó élet jön-megy szempillantás alatt. Hogy hogyan és miért, talán jobb is, ha rejtve marad. Az egyetlen ésszerû dolog, amit az ember tehet, hogy megy a maga útján, és megpróbál élni az esélyeivel, amíg nem neki forog az ajtó.
-
Mindannyiunk élete egy villanás ebben a hatalmas univerzumban. Néha ehhez a gondolathoz közel menni segít abban, hogy az "itt és most" szorongásaidat tudd csökkenteni.
-
Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen.
-
Ha tudnád, mikor ér véget ez az életed, akkor (...) elveszne ezzel az élet szépsége, a pillanat értéke, mert folyton azon töprengenél, ami lesz, és nem azt élnéd meg, ami van. Az élet mindössze egy pillanatnyi gyorsan tovatûnő villanás.
Robert Lawson
-
Az élet egy magaslat. Amíg fölfelé kapaszkodik az ember, a csúcsot nézi és boldog, de amikor fölér és letekint, egyszer csak meglátja a lejtőt. (...) Fölfelé hosszú az út, lefelé viszont nagyon is rövid.
Guy de Maupassant