George Eliot

Egy ember élete (...) szilárdan kell hogy gyökerezzen a szülőföldben, hogy magába szívhassa a gyengéd szeretetet a táj és az ott élők szorgos munkája iránt, a tájat betöltő hangok és az övéi beszédének jellege iránt, hogy első otthona soha semmivel össze nem téveszthetően ismerőssé váljon, ha majd kitárul számára a világ.

A legtöbb nő számára van valami különösen hódító abban, ha valaki az erős karját ajánlja fel nekik; nem az adott pillanatban vágynak fizikai segítségre, inkább arról van szó, amikor a segítség érzése, az erő, mely rajtuk kívül álló ugyan, ám mégis az övék, találkozik a képzelet szakadatlan vágyával.

Az ízlésbeli különbség - a humort illetően -, erősen próbára teszi a gyöngéd érzelmeket.

A legkifinomultabb nyelvet többnyire egyszerû, jelentéktelen szavak alkotják.

Az ember életében mindig a legelső nagy csapás váltja ki a legmélyebb kétségbeesést, mert ilyenkor még nem tudjuk, hogy minden seb képes begyógyulni, és hogy a kétségbeesést egy idő után a remény váltja fel.

Gyermek ha ébred elhagyottan, S tekintete sötét zugba mered, Azt látja épp, amit nem láthat ottan, Szeretve hívó két szelid szemet.

Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.

Légy becsületes, és soha ne szégyellj helyesen cselekedni; döntsd el, hogy helyes az, amire gondolsz, és tarts ki mellette.

Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.

A vonzalom az élet leghatalmasabb ereje.

Így vagy úgy, képzelgők vagyunk mindnyájan, hiszen a képzelet a vágy édestestvére.

Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit.

A kutyám jön, hogy kitöltse a hûtlen barátok által hagyott ûrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyûlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban.

Miért élünk, ha nem azért, hogy minél könnyebbé tegyük egymás számára az életet?

Szeressük egymást mind jobban, míg életünk tart, és tegyük egymást egyre boldogabbá évről évre!

Mi lehet csodálatosabb érzés két lélek számára, mint hogy kötelékük egy életre szól?

A kaland nem odakint van, hanem bennünk rejlik.

Élete középső szakaszában a legtöbb ember megszokja a hétköznapok taposómalmát, és olyan gépiesen végzi mesterségét, ahogy nyakkendője csokrát köti meg reggelenként. Pedig hány olyan ember van ezek közt, aki valamikor saját egyénisége szerint akarta megformálni életét, sőt még a világot is meg akarta kissé változtatni!

Az állatok csodálatos barátok - nem tesznek fel kérdéseket, és nem bírálják az embert.

Soha nem fognak rózsák potyogni az égből. Ha több rózsát akarunk, több rózsát kell ültetnünk.