Geszti Péter

Az a legnehezebb a hosszú együttélésekben, hogy nem egyformán változunk. (...) Legyen benned mindig valamifajta megbocsátási készség a másik iránt!

Nagyszerû emberekkel találkoztam, akiket elfogadtam tanáromnak, mentoromnak, társamnak. Tőlük rengeteget tanultam, figyelmeztettek a hibáimra, tőlük nem esett rosszul a kritika. Szerintem jól leírható egy ember élete az ilyen találkozásokon keresztül, vagy azokon a mondatokon keresztül, amiket ezek az emberek mondtak nekem.

Ha ugyanolyan hülye lennék, mint harmincéves koromban, akkor felesleges lett volna még ennyit élni.

Bármikor lehetünk bárkik. Nem a korunktól és nem az előző életünktől függ, hogy lehetünk-e még azok, akiknek születtünk vagy akivé lenni szeretnénk.

A "mi lett volna, ha?" kezdetû mondatoknak nincs értelmük.

Rohadt gazdag vagyok, csak nem a pénzt tekintve, hanem a szabadságot illetően. Ez is tőke.

A világunk abszurd. Mindenki ordít. Az utcán és a social mediában, mindenhol. Egy ilyen zavaros térben nem érvényesek a megbízható mértékegységek. Ezért tulajdonképpen mindenki azt csinál, amit akar. Elvben.

Amikor lezáródnak a lehetőségeid, akkor új utakat kell keresni, új emberekkel. Ha van némi önismereted és önkritikád, akkor tudni kell, hol vannak a határaid, és kikkel tudod ezeket tágítani.

"Jó napot kívánok, itt egy kérdés, egyszerû választ tessék nekem adni!" Ezt hívják demagógiának, amikor bonyolult kérdésekre egyszerû válaszokat adnak. Pontatlanokat. Hazugokat.

Ha ezen a világon a semmibe fut is a bárkánk, Hasítok új világot az éjből, hogy nőjön egy part a mélyből, És kikötünk együtt a szív látóhatárán.

Rám keresel, Eltalálsz, eltalálsz, eltalálsz. Gyilkos a szádon minden szó, De áldozatot nem találsz, nem találsz, nem találsz. Van, ami szét nem zúzható.

A teremtés nem ismeri a konfekciót. A különbözőségekben pulzál a világ érdekessége, az eltéréseink adnak szépséget és színt a létezésünkhöz. Akkor meg miért gondolja az emberek többsége, hogy tök egyformának kéne lennünk, és a másféleség furaság? Mert nem tudunk egymásról eleget, és rendszerint nem is akarunk. Pedig furának lenni érdekes, egyformának lenni unalmas.

Azon nem tudunk változtatni, ami elé állít minket a sors, legyen az egy betegség, egy új vállalati helyzet vagy éppen egy pandémia. A hozzáállásunkon tudunk változtatni, vagyis egy ilyen helyzetben röhögök azon, hogy milyen kiszolgáltatott vagyok, nem pedig káromkodok, és főleg nem csinálok belőle stresszvetélkedőt magamnak, mert attól nem lesz semmi jobb.

Ne engedd följebb a stresszt, mint amennyit megér a méltóságod!

Minden költőben ott van a forradalmár, a megváltó.

Én döntöm el, hány éves vagyok, és nem az anyakönyvi kivonatom.