Gobbi Hilda

Elfelejteni semmit sem tudok, megbocsátani azonban mindent.

Az élet nem olyan hosszú, hogy ráérjünk a pesszimizmusra is, meg a szenvelgésre is, hogy állandóan nyûglődjünk meg panaszkodjunk. Néha lehet mérges az ember, arra talán van idő, de többre...?

A színház népnevelés. Mennél magasabb szintre tudjuk emelni, annál nagyszerûbb. De azt nem lehet, hogy csak és azonnal a magasabb szinten csináljuk.

A színész egy sajátos képződménye a teremtésnek vagy a fajfejlődésnek, mindegy, minek nevezzük. A színész egy teljesen külön állatfajta. A színészt nem lehet se pró, se kontra normál értékrenddel mérni. Lehetséges normálisnak tekinteni azt a meglett honpolgárt, aki este magára vesz egy lepedőt, kardot ragad, kiáll néhány nyikorgó fadarabra, és azt hiszi, hogy ő a Julius Caesar?

Az emberekben lángra gyújtható a jó, csupán attól kell óvakodnunk, nehogy alkalmuk nyíljon a rosszra.

Ha olykor akadályozza is őket a balszerencse, a tehetség mindig eget kér.

Az idősebb nemzedék általában kétféle módon kötődik a fiatalokhoz. Az egyik önmagát látja fiatalnak bennük, önmagát akarja fiatalnak megőrizni, a másik pedig irigyli őket, ennélfogva elveszti önmagát.

A legijesztőbb, ha elérkezik az a kor, amikor már nincs tanú. Elmentek, elvitték a korszakok, homály fed bizonyos eseményeket, amelyeket már soha senkitől sem kérdezhetünk meg. Persze kis emberek kis eseményeit, de azok életéből tevődik össze a nagy, az egész.

Haragudni szabad, de megsértődni sohasem.

Akadnak, akik bûneimet erénynek hiszik, és akik erényeimet bûnnek minősítik. Tudom, hogy egyikben is, másikban is akad némi igazság.