Graham Greene

A gyerekkor a bizalmatlanság melegágya. Kegyetlenül megtréfálnak, s te kegyetlenül tréfálsz. A kín emlékét kínzással feleded.

Két könnycsepp különös eleganciával kergetőzött az állgödröcskékben: falra akasztott vértként csillogtak; s valóban, Milly fegyverzetéhez tartoztak.

Többet kellene álmodoznia (...). A valósággal a mi századunkban nem tanácsos szembenézni.

Magát személyek érdeklik, s nem az élet. Pedig az emberek meghalnak, vagy elhagynak minket...

Sok szülő többet foglalkozik a szomszéd gyerek viselkedésével, mint a sajátjáéval.

A halál biztosabb Istennél, a halálban nem fenyeget többé a nap nap után fennálló veszély, hogy meghal a szerelem.

Az idő néha meghozza a bosszút, de a bosszú gyakran megsavanyodik.

Nem tennénk-e okosabban, ha nem is próbálnánk megérteni senkit, ha elfogadnók a tényt, hogy egyik ember sohasem értheti meg a másikat, sem feleség a férjét, sem férfi a szeretőjét, sem szülő a gyermekét? Talán azért találták ki az emberek az Istent: egy mindent megértő lényt.

Semmi értelme féltékenykedni, mikor az ember úgysem védekezhet. Csalás ellen nincs barikád.

A levél minden sorában éreztem fájdalmát. Az ő fájdalma pedig kihívta az én fájdalmamat; megint ott tartottunk, ahol régen - bántottuk egymást. Bárcsak lehetne bántás nélkül szeretni. (...) A bántás maga a birtoklás ténye; testileg-lelkileg egyaránt túl kicsik vagyunk hozzá, hogy egy másik embert büszkeség nélkül birtokoljunk, vagy megaláztatás nélkül engedjük magunkat birtokba venni.

A jóság mindig biztonságérzetet ad.

Mennyivel könnyebb dolog boldogtalanságunkat szavakba foglalni, mint a boldogságot!

Én soha életemben nem terveztem törvénytelenséget. Hogyan tervezhetnék ilyesmit, amikor sohasem ismertem a törvényt, és fogalmam sincs, mit ír elő?

Mit számít az igazság? Régen halott ismerősök, ha egyáltalában tovább élnek az emlékezetünkben, amúgy is képzeletté lesznek.

Gyerekkorunkban a halhatatlanság fényében élünk: a menny ugyanolyan közeli és aktuális, mint a tengerpart.

Azok a könyvek, amiket később olvasunk, (...) sosem elégítenek ki úgy, mint azok, amiket gyerekkorunkban felolvastak nekünk, mert a gyerekkori könyvek egy nagyon egyszerû világot ígérnek, ahol ismerősek a szabályok, de a későbbi könyvek bonyolultak, és ellentmondásosak: saját kiábrándító tapasztalatainkra emlékeztetnek.

Mindig a szerelem szenvedélyéről beszélnek, de a szenvedélyek legrosszabbika a szánalom: nem múlik el a korral.

Az élet rendszerint mindenkinek fokozatosan mutatkozik meg; a kötelességek csak lassan gyülemlenek fel, szinte észre se vesszük.

Azt mondják, a gyász öregít, de legalább olyan gyakran megfiatalítja a férfiakat: leveszi a vállukról a felelősséget, s helyette kivetül az arcra a kamaszkor szabad sodródása.

A legtöbb ember életében mindig akad olyan nap, melynek legközönségesebb részletét is úgy megőrzi az emlékezet, mintha viaszba nyomták volna.