Grzegorz Musial

Tudod, milyen könnyen vádolnak az emberek minket, mûvészeket azzal, hogy a jó ég tudja, mit meg nem engedünk magunknak, sebeket osztunk a hozzátartozóinknak, azoknak a szerencsétleneknek, míg mi, a szörnyetegek, erkölcsi fertőben és alkoholban tobzódunk. Hát akkor valamelyik rendes állampolgár, aki felháborodik minden gesztusunkon, pillantásunkon, szavunkon, próbáljon meg akár egyetlen napot eltölteni a tisztességes életéből a mi fordulatszámunkon! Azzal a szívünkben mûködő vulkánnal, amit egész nap hordozunk magunkban.

Az égiek segíthettek volna (...), de nyilván nem akartak. Istent hibáztattam, amiért csúfot ûz belőlem, bár azt is be kellett vallanom, hogy sok-sok évig én sem tettem a kedvéért semmit... Akkor miért kellene törődnie velem?

Minden gondolatom, minden lélegzetem, minden szívdobbanásom: vele, róla, érte. Az arca: szemből, félprofilból, profilból. (...) A világ összes többi része csak megfakult dagerrotípia volt, vázlatos formák és hangok a múltból.