Ugrás a tartalomra
Tudod, milyen könnyen vádolnak az emberek minket, mûvészeket azzal, hogy a jó ég tudja, mit meg nem engedünk magunknak, sebeket osztunk a hozzátartozóinknak, azoknak a szerencsétleneknek, míg mi, a szörnyetegek, erkölcsi fertőben és alkoholban tobzódunk. Hát akkor valamelyik rendes állampolgár, aki felháborodik minden gesztusunkon, pillantásunkon, szavunkon, próbáljon meg akár egyetlen napot eltölteni a tisztességes életéből a mi fordulatszámunkon! Azzal a szívünkben mûködő vulkánnal, amit egész nap hordozunk magunkban.
Kapcsolódó idézetek
-
Mûvészetből nem lehet megélni. A mûvészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A mûvészet, akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplálja, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! Meséljünk történeteket. Írjunk verset, akár rossz verset is a barátainknak. Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. Csodálatos jutalomban lesz részünk. Alkotni fogunk valamit.
Kurt Vonnegut
-
Nekünk, mûvészeknek, bátorságot kell mutatnunk azzal, amit csinálunk, mert mi vagyunk a fal a hétköznapi emberek és azok között, akik a hatalmukat a félelem és a gyûlölet terjesztésére használják.
Damon Davis
-
Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Félünk, hogy szívünket feltárva elárulnók az igazságot s ezzel megbántanánk valakit, félretesszük hát ezeket a gondolatokat s engedjük, hogy a társalgás céltalanul hányódjék-vetődjék hétköznapi tárgyak körül. Némelykor meg éppen színházat játszunk és sóhajtozunk, vagy kiáltozunk, hogy gondolatainkat eltakarjuk, úgyhogy fülünk, szemünk, szájunk és orrunk nem a miénk többé s haragunk, örömünk, nevetésünk és megbotránkozásunk nem őszinte. Ez a társadalom megállapodott szokása s nem lehet változtatni rajta.
Lin Jü-tang
-
Mennyi szélhámosság van a mûvészekben, mennyi mindent hazudoznak összevissza, amikor a munkájukról beszélnek. Mindegy, hogy írók, vagy festők, vagy fényképészek, néha csak úgy ömlik belőlük a marhaság, különösen, amikor úgy érzik, ez jól jöhet.
Bartis Attila
-
A mûvészet valóságos kényúr. Testestül, lelkestül oda kell néki adni magunkat. Ami eszmény, erő, becsület, lelkiismeret bennünk van, azt a mûnek adjuk, az élet számára semmi sem marad, s a munka végeztével tehetetlenül, iránytû nélkül hányódunk, akár egy árbócát vesztett bárka az óceán hullámain.
Alphonse Daudet
-
Aki mûvész, az maradjon meg mûvésznek. Lehet persze véleménye, de ne kiabáljon, ne köpködjön, próbáljon meg normálisan élni, és tegye a dolgát tisztességesen.
Agárdy Gábor
-
Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene!
Aszlányi Károly
-
Van, hogy tovább megyek, mint ameddig kellene, és egy-egy vitában kimondok valamit, amit nem kellene. Olyankor elszégyellem magam, bocsánatot kérek (...), és emlékeztetem magam arra, hogy micsoda nagy szerencsénk van azokkal, akik körülöttünk vannak. Hogy ott vannak. Hajlamosak vagyunk evidenciának venni a jelenlétüket, pedig egyáltalán nem törvényszerû, hogy egy család, a maga defektjeivel és állandó hiányzóival, mégiscsak ennyire kerek egész legyen, mint a miénk.
D. Tóth Kriszta
-
A legtöbben másokat hibáztatunk azokért a dolgokért, amik nem mûködnek az életünkben. A házastársunk a hibás a boldogtalan családi otthon miatt, a főnökünk a hibás a munkahelyi stressz miatt, egy idegen a hibás, amiért forgalmi dugóba kerültünk, és persze a szüleink a hibásak, amiért megrekedtünk. Mindenhol a felelősöket keressük, ez azonban nem más, mint önmagunk mentegetése. Ha másokra kenjük a felelősséget az életünk miatt, biztosan boldogtalanok leszünk, hiszen így csak az áldozatot játsszuk.
Robin Sharma