Gyarmathy Éva

Egyre inkább sikerül a középületeket a mozgássérültek számára is elérhetővé tenni. Hasonló szemlélet kellene az iskolai tananyag és a tanítás kialakításában is. Egy átlag általános iskolai osztályban egy 140-es IQ-val rendelkező diák idejének a felét tölti hiába, 170-es IQ-val teljesen fölöslegesen ül az iskolapadban. Ugyanígy van ez a skála másik felén, csak más okból. Akkor szabadna csak kötelezővé tenni az iskolát, ha ez azt jelentené, hogy a gyerekek képességeiknek és fejlődésüknek megfelelő tanítást kapnak.

A kreativitást sokféleképpen el lehet sajátítani, de úgy nem, hogy soha semmiért nem kell megküzdeni.

Alkossa meg a gyermek a tudást, ne készen kapja! A kész tudás szükségtelenné teszi, hogy végigjárja és megtanulja a tudás megszerzésének útját. Minél többféle utat járhat végig a gyermek, annál valószínûbb, hogy megtalálja, milyen területen, hogyan tud a leghatékonyabb lenni.

Sajnos a pedagógiában a kérdezést főleg a hibákra való rákérdezésként használják, a javítás szándékával kérdeznek. Ezért a legtöbb gyermek, ha rákérdeznek arra, amit csinál, automatikusan azt gondolja, hogy valamit ki kell javítania. Például ha megkérdezzük, hogyan lehetne másképp megcsinálni, akkor nem új megoldáson kezd gondolkodni, hanem keresi, hogy mit rontott el. (...) Ilyen reakciók jelzik, hogy a gyermeknek hosszú időre és a korábbiaktól eltérő tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy a kérdéseket barátjának tekintse.

Hagyjuk, hogy kérdezzenek a gyerekek! A kérdezés a kíváncsiság jele, ami a tudásszomjból fakad. A gyerekek kérdéseiből jobban kiderül, mit tudnak, mint ha csak arra válaszolnak, amit mi kérdezünk. Ha mindig addig megyünk előre, amíg a gyerek kérdez, biztos, hogy a megfelelő szinten tanítunk.

A fejlődéssel hatalmas információtömeg vált könnyen elérhetővé. Az információk elérhetősége lényegében érdektelenné tette az ismeretek iskolában történő megszerzését. Az információk kezelése, rendszerezése, szûrése és felhasználása végül is a tanulás maga vált fontos tudássá.

A kreativitás megjelenése a környezeten múlik. (...) Amilyen mértékben elfogadja, esetleg el is várja a szokásostól eltérő megközelítéseket, újszerû megoldásokat a környezet, olyan mértékben fognak azok megjelenni.

A gondolkodást eleve gátolja a hétköznapi pedagógiának az a gyakorlata, hogy a megoldást, az egyetlent keresteti. A mai tanulók a jövő még nem ismert problémáival állnak majd szemben. Ezért nem a most ismert megoldásokra kell tanítani, hanem a megoldandó probléma meglátására.

A problémamegtalálás és -megoldás folyamatában a legfontosabb módszer a kérdés és a megkérdőjelezés. Ezek az eszközök az oktatásban feketelistára kerültek. A kérdés a tanár privilégiuma. A diák akkor kérdez, amikor nem tud valamit, vagyis a tanulónál a kérdés a tudatlanság jele. Legtöbben félnek is kérdezni, mert félnek butát kérdezni, pedig köztudott, hogy a legbutább kérdés az, amit nem tesznek fel.

A tehetség is a természet azon értékei közé tartozik, amely gondozást kíván. Nem kapálást, nyírást, permetezést, csak dús termőtalajt, odafigyelést és szabadságot a növekedéshez.

Bár tehetséggel foglalkozni igen megterhelő lehet, a tehetséges gyermek nem teher. Inkább kihívás.

A tehetség (...) a személyes jellemzők és a környezeti tényezők finom interakciója által fejlődik. Ez egyrészt azt jelenti, hogy sokszor nem látható, apró hatások is nagy jelentőségûek lehetnek, másrészt azt implikálja, hogy ha a környezeti tényezőket a tehetség számára elégségesen használhatóvá teszi a társadalom, akkor jelentősen megnöveli a tehetség megjelenésének valószínûségét.

Réges-régi hiedelem, hogy "a tehetséget nem lehet eltaposni, az úgyis kirúgja magát". Azért tartja magát ez a nézet, mert igazi csapda. Ugyanis szimpla logikával lényegében tautológia szinten mondható, hogy "nem is volt igazi tehetség, ha elkallódott".

A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességû gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van szükségük, hogy ne csak csodagyereket, hanem gyerekcsodát is lássanak gyermekükben.

A csodagyerekeket úgy is lehet tekinteni, mint a tökéletes fejlődés példáit. Ezekben a gyerekekben több kritikus faktor szokatlanul jó összeilleszkedése hozza létre a különleges képességeket.

A parázs akkor tud lángra lobbanni, ha megfelelő helyre esik.

Soha nem tudott gyerek, még csodagyerek sem, alapvetően újat létrehozni az ismeretek magas szintjét igénylő területeken, és a legtöbb alkotó nem volt csodagyerek. A csodagyerekeknél nem az a csoda, amit tesznek, hanem az, amikor, vagyis messze a szokásos életkor előtt képesek bizonyos teljesítményekre.